Kálniczky László: A Magyar Országos Levéltár Filmtárában mikrofilmen őrzött anyakönyvek katalógusa : (Tematikus konspektus) 1. kötet : Bevezető, Aba- Nyíracsád (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 4/1. Budapest, 1998)
Az anyakönyvekben történő kutatások javasolt technikája
A rokonok közötti házasságkötések miatt tehát csökkent a tényleges ősök száma. A régebbi szakirodalom az ősök elméleti számának a tényleges számra való csökkenését ősvesztésnek (németül: ,Ahnenveríust") nevezte. Ez a társadalmi helyzet és a földrajzi adottságok következtében bekövetkezett rokonházasságok miatt következett be. Az ősök egy része azonos, egy személy több helyen is szerepel. Ezt ősazonosságnak (Ahnnengleichheit, implex) nevezik. A középkortól a magyar szokásjog ismerte a rokonok közötti megkülönböztetést: az „agnati" a férfiági, a „cognati" pedig a nőági rokonokat jelentette. A „pubertás" és egyben a házasságkötésre alkalmas kor a civiljog szerint az ifjaknál 14, a lányoknál 12 év volt. E „törvényes kortól" kezdve fokozatosan érték el a teljes cselekvőképesség határát: a fiúknál a 24, a lányoknál pedig a 16 évet 44 . A rokonsági viszonyok jellegének elnevezései: ős, ősanya (proavus, proavia vagy abavus, abavia) ! szépapa, szépanya (proavus, proavia) ! ükapa, ükánya (proavus, proavia) ! dédapa, dédanya (proavus, proavia) ! nagyapa, nagyanya (avus, avia) ! atyai nagybácsi, nagynéni apa, anya (páter, mater) anyai nagybácsi, nagynéni (patruus, agnata) (avunculus, cognata) fivér (patruelis fráter) a kutatott személy nővér (soror consobrina) I I unokaöccs, unokahug ! unokaöccs, unokahug (patrui fílius, patrui fília) ! (avunculi filius, avunculi fília) I fiú, leány (fílius, fília) ! unoka (nepos, neptis) dédunoka (pronepos, proneptis) i ükunoka(pro/?epos, proneptis) ! szépunoka (pronepos, proneptis) A magyarországi latinban a 3., 4., 5. stb. felmenő ősöknek (déd-, ük-, szép-, ősszülők stb.) elnevezése ugyanaz: proavus, proavia volt, s ez a kutatásban zavart okozhat. A magyar nyelvben, még a szakirodalomban sem használták következetesen, s még a latin szótárainkban is keverednek a déd-, ük-, szépszülők megnevezései. A ük- és szépszülőket egyaránt úgy tüntetik fel, mint a nagyszülők nagyszüleit. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy nálunk a nagycsalád kötelékei korántsem voltak olyan szorosak, mint például a szerbeknél, ahol több mint tíz felmenőre, ősre van konkrét elnevezés. 44 Bónis György: Középkori jogunk elemei. Bp.. MCMLXXII. 84.
