Kálniczky László: A Magyar Országos Levéltár Filmtárában mikrofilmen őrzött anyakönyvek katalógusa : (Tematikus konspektus) 1. kötet : Bevezető, Aba- Nyíracsád (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 4/1. Budapest, 1998)

Az anyakönyv, mint forrás

Az anyakönyvek ma csak akkor jelentenek igen jó forrásanyagot, ha valóban teljesen felölelik az egész plébánia, egyházközség, egyházkör, gyülekezet és hitközség területét, azaz az ott élő teljes lakosság minden népmozgalmi adatát tartalmazzák. Ott, ahol kevesebb település jutott egy plébániára, a népesség kisebb aránya élt a filiákon, és az átlagos távolság is a legkisebb volt, kevesebb a probléma. A plébániák szaporodásának kellett kiegyensúlyozni egyrészt a népesség növekedését, másrészt csökkenteni a fíliák számát (lásd fentebb a ,,Pfarr-Topographie"-t). Már 1785-ben a plébániák és fíliák közötti átlagos távolság két órán belül maradt, 1827-ben pedig új plébániák felállításával ez még tovább csökkent. Úgy látszik, hogy a római katolikus egyháznak ekkorra sikerült az egész országot behálózó plébániarendszer kiépítése. A keresztelési, házassági és halotti anyakönyv, nemcsak a szentségek kiszolgálását rögzítette, hanem egyúttal közhitelű dokumentum is volt, mivel állami anyakönyvezés 1895 előtt Magyarországon még nem létezett. A mindenkori államhatalom mindig is nagy figyelmet fordított, és fordít ma is az anyakönyvek pontos és megbízható vezetésére, azok őrzésére. Ezt a feladatát más államigazgatási szabályoktól eltérő módon, szigorú nyilvántartási rendszer alkalmazásával oldja meg.

34 Mária Terézia uralkodásától kezdődően jelentek meg rendelkezések az anyakönyvek őrzésével, kivonatainak kiállításával kapcsolatban (lásd fentebb). Az 1827. évi XXIII. tc. a papokat arra kötelezte, hogy anyakönyveiket két példányban vezessék, amelyek közül az egyik (az első) a plébánián maradt, a másodikat az illetékes megyei, törvényhatósági levéltárba kellett beadni. A törvény végrehajtása hosszú vitákat váltott ki, főleg abban, hogy kinek (egyházi, vagy világi személynek) kötelessége a két példány összehasonlítása. Végül is az a lehetetlen kompromisszum született, hogy az összehasonlítás felesleges, mert a másodpéldány nem az első másolata, hanem egy második eredeti. E kompromisszum gyakorlatilag meghiúsította a törvényhozók szándékát, mert a másodpéldányokat csak kivételes esetekben vezették eléggé gondosan, hiszen semmiféle ellenőrzésre nem került sor. A meglevő példányokat ezért megbízhatóságuk szempontjából külön kritika alá kell vennünk. A XIX. században a mindennapi életben a sok súrlódást okozott a házassági jog rendezetlensége. Ekkor az országban kilencféle(l) egyházi házassági jog és bíráskodás volt hatályban.

35 A katolikus egyház tiltotta a vegyes házasságokat, de ezt a gyakorlatot a többi felekezet igencsak sérelmezte. Például az 1868: LXIII. tc. 12.§-a hiába mondta ki, hogy a vegyes házasságból származó gyermekek közül a fiúk az apjuk, a lányok a anyjuk vallását követik, ezt sem mindig tartották be. Az anyakönyvek vezetése a plébános, a lelkész, illetve az anyakönyvvezető rabbi feladata volt. A felügyeletet a katolikusoknál a püspök (közvetve az esperes), a protestánsoknál az esperes, a görögkeleti szerb egyháznál a protopópák, illetve az egyházmegyei consistoríum, a görögkeleti román egyházban az esperességi székek gyakorolták. Az izraelita anyakönyvi kerületek feletti felügyeletet 1840 óta az illetékes törvényhatóság látta el. A korlátozottabb jogokkal bíró elismert felekezetek (nazarénus, baptista) híveinek anyakönyvi tételeit maga a törvényhatóság vezette külön lajstromban. A nazarénusok és a többi, akkor részben intézményesülő vallásfelekezetek a szokásos makacssággal tagadták meg a születések nyilvántartását, azért, hogy majd a későbbiekben elkerüljék a fegyveres katonai szolgálatot. Az újabb rendeletek kiterjesztették a lelkész-anyakönyvvezetők állami célokat szolgáló - büntetőjogi felelőséggel járó - adatszolgáltatási kötelezettségét. Eötvös József Vallás- és közoktatásügyi miniszter 1868. augusztus 13-án (12548. sz. alatt) úgy intézkedett, hogy a születéseket és halálozásokat a közigazgatási hivataloknál jelentsék be, és e hivatalok az adatokat - külön díjazás (párbér stb.) fejében - ahhoz a lelkészhez tegyék át, melyikhez az illető nazarénus is előbb tartozott, ezért ekkor nyilvántartották az illető előbbi vallását is. 1868-tól a helybeli plébánosokat arra is kötelezték, hogy az újoncállítást az anyakönyvek adataival segítsék. Ekkoriban a bíróságok főként kiskorúak örökösödési ügyeiben fordultak hozzájuk, például a peres felek, tanúk pontos életkorának megállapítása érdekében. *** 34 Például Svédországban az anyakönyvezést, a statisztikákat /népszámlásokat/, az országos és helyi választások összesítését is már régóta az ottani 'Adóhivatal' végzi. 35 A római katolikusokra az egyházi jog, a görögkeleti románokra a Padila és Pidalion, a görögkeleti szerbekre a Kormcsaja Knyiga, az erdélyi reformátusokra Bod Péter „Házassági törvényrajza", az erdélyi evangélikusokra az 1870-es Eheordnung, a magyarországi protestánsokra (református, evangélikus) a II. József féle pátens, az unitáriusokra az 1889. évi egyházi házassági törvény, az izraelitákra az 1863. évi 15 940. sz. udvari kancelláriai rendelet (császári pátens) volt érvényes. Vö.: Csizmadia Andor - Kovács Kálmán - Asztalos László: Magyar állam- és jogtörténet, Bp.,1975, 490.