Trostovszky Gabriella: Céhiratok a Magyar Országos Levéltárban : Magyarországi kormányhatóságok 1. rész : Céhprivilégiumok : Tematikus mutató (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 2/1. Budapest, 1996)

BEVEZETŐ

BEVEZETÉS A 18. század első évtizedeiben a központi kormányzat igyekezett mindinkább ellenőrzése alá vonni az addig a törvényhatóságok felügyelete alatt működő, és így meglehetős önállóságot élvező céheket. A céhek tagjaik érdekeinek védelmében mindent megtettek, hogy megnehezítsék a céhekbe való bejutást, és a lehető legmagasabb szinten tartsák az iparcikkek és szolgáltatások árát. Az ipari fejlődés biztosítása érdekében elkerülhetetlenné vált a fokozott ellenőrzés, illetve a céhszabályok egységesítése. Az ellenőrzést és a szabályozással kapcsolatos teendőket az 1729. évi X. törvénycikk alapján a helytartótanács végezte. A céhszabályok egységesítése első ízben III. Károly és Mária Terézia uralkodása alatt ment végbe. A helytartótanács bekérte és átvizsgálta a céhleveleket, majd javaslatot tett az uralkodónak a változtatásokra, új, egységes szempontok szerint megfogalmazott céhszabályzat kiadására. Az új céhlevelek kiállítására a kancellárián került sor. Noha II. József halála előtt több más rendeletével együtt visszavonta az 1784. évi, új céhlevelek kiállítását vagy a régiek megerősítését tiltó, illetve az 1785. évi, a céhrendszer eltörlését kimondó rendeletét, és így a céhek továbbra is fennmaradtak, az iparban és a szolgáltatásban betöltött szerepük lényegesen veszített jelentőségéből. A 19. század elején I. Ferenc rendeletére, a céhek erőteljes tiltakozása mellett ismét megindult a régi céhlevelek begyűjtése, a céhszabályok egységesítése, korszerűsítése. Az 1830-as években Széchenyi István újra felvetette a céhrendszer eltörlésének gondolatát, azonban a végleges megszüntetés helyett 1848-ban inkább az újabb részletes szabályozás mellett döntöttek. A céhek megszüntetését végül az 1872. évi VIII. tc. mondta ki. * * * A magyarországi céhes kézműipar forrásanyagának eddig elkészült legrészletesebb ismertetése az 1975-ben megjelent, „A magyarországi céhes kézműipar forrásanyagának katasztere" című munka. Az 1972-ben megkezdett munkálatok során, felhasználva a modern számítástechnika akkor rendelkezésre álló legújabb eredményeit, a múzeumi és levéltári források minél szélesebb körű feltárására törekedtek. A kétségkívül nagy jelentőségű gyűjtőmunka azonban levéltári szempontból nem vezetett a kívánt eredményre. Az azóta eltelt csaknem húsz esztendő tapasztalatai azt mutatták, hogy múzeumi és levéltári anyag - a tárgyi emlékek és a központi kormányszervek működése során keletkezett iratok - együttes, azonos szempontok szerint végzett feldolgozása gyakorlatilag megoldhatatlan feladat. A céhkatasztert egy elsősorban a múzeumi szempontokat figyelembe vevő anyaggyűjtés alapján állították össze. A feldolgozáshoz használt adatlap kérdőpontjai csak a tárgyak és iratok számára, fajtájára és külalakjára vonatkoznak. A levéltári iratok lelőhelye a kataszterből nem állapítható meg. A kódszámok, melyeket a kutatók rendszerint levéltári jelzetnek vérnek, valójában nem tartalmazzák a tényleges levéltári jelzet egyetlen elemét sem. A közölt leírások az Országos Levéltárban őrzött privilégiumok esetében mindössze annak az állagnak a címét adják meg meglehetősen pontatlanul - , amelyben a kérdéses céhlevél, vagy annak másolata található. Ezen túlmenően nehezíti a kataszter használatát az azóta túlhaladottá vált kódszámos rendszer alkalmazása is. A ma használt adatbáziskezelő programok segítségével már kódolás nélkül is megfelelően rögzíthetők, rendszerezhetők, tagolhatok és visszakereshetők a számítógépen rögzített adatok, egyszerűbbé vált az adatbázisok karbantartása és bővítése is. Az 1980-as évek végén jelentős mértékben megnövekedett a helytörténettel és ipartörténettel foglalkozó kutatók száma, és így elkerülhetetlenné vált az Országos Levéltárban található nagy mennyiségű, de elszórtan, valamennyi 1848 előtti központi kormányszerv levéltárának számos különféle irategyüttesében és a gyűjteményes iratanyagban őrzött, céhes kézműiparra vonatkozó forrás feltárása. Ez a mutató a céhkataszterben is említett iratok, valamint az ott fel nem dolgozott, kancelláriai és kamarai állagokban található céhlevelek jelzetét foglalja magába. Szerepel a mutatóban néhány nem magyarországi céhlevél is, amelyek azért kerültek a feldolgozott irategyüttesekbe, mert mintául szolgáltak más privilégiumok megszövegezéséhez. A mutató készítéséhez egy mintegy 9500 rekordot számláló adatbázis szolgált alapul, mely jelenleg az alább felsorolt állagokban található céhprivilégiumok lelőhelyeinek jelzetét tartalmazza. Az adatbázis közvetlenül is felhasználható helység, megye vagy jelzet szerinti keresésre. A tervek