Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 7. Budapest, 1991)
MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY
rendezte a hitelesítési díjszabást, amelynek ismertetése már nem tartozik témakörömhöz. 2.45 Mértékegységesítés. E témakörrel az előző kötet vonatkozó fejezetében 622 szintén foglalkoztam már, így csak összegzem az ott mondottakat, most is közös hivatkozással azok forrásaira. 623 A 16. sz.-ig terjedő időszakra vonatkozókat azonban az első kötetben vázoltakat 62,4 némileg ki kell egészíteni. — De előbb következzék az általános észrevétel. A mérés és a mérték egységesítése mindenütt, és mindenkor feladata a mérésügy intézőinek — mondhatjuk azt is, hogy súlyos gondja. A központi hatalom és a helyi hatóság állandóan erre törekszenek, s majd az egész korszakban hasztalanul. Az integrálódást ugyanis több tényező alakítja. Elsősorban a természettudományostechnikai ismeret kell hogy fejlődjön, mert a mérés valamilyen fizikai jelenség mennyiségi meghatározása, leírása. A közelebbről matematikai, geometriai, fizikai ismeret nálunk csak a 19. sz. során lesz olyan nagyságrendű, hogy a mérés és a mérték egységesítési szándéka a gyakorlatban megvalósulhasson. S ugyanez az időszak az, amikor erre már jelentős társadalmi igény is jelentkezik. A hatalom ekkor már könnyen egységesíthet. Ugyanakkor megfigyelhetünk egy belső, önkéntes integrálódási folyamatot is, amelyiket jól jellemez a földmértékek alakulása. De tapasztalható ez a folyamat ezen kötet mértékeinél is, mint ezt az összefoglalók bizonyítják (ld. 3.2.32, 3.3.39, 4.50, 5.25, 6.23). Időben felénk közeledve fokozatosan csökken a mértékkészlet, s a megmaradóknak a nagysága is nivellálódik. Elsősorban a kereskedelmi mértékeknél. Érthető. Elsősorban a kereskedelemnek, e legmozgékonyabb tényezőnek az érdeke ez. A kereskedelem egyébként ellenkezőleg is alakítgatta — különösen a 17. sz.-ig — az egyes mértékeket, új egységet, más nagyságot is létesítve. A polgári társadalom kialakulásával tehát egyre sürgetőbb az egységesítés igénye. Az alakító tényezők együttállása a 19. sz. derekán tapasztalható, s a bécsi mértékrendszer gyorsan hódít. E rendszer azonban ekkor már meghaladott, s rövidesen magasabb szinten integrálódhatott az egységesítési törekvés: a nemzetközi méterrendszer alkalmazásával. Azt is mondhatjuk: megérett az idő arra, hogy a feudális társadalom mértékeit felváltsák a polgári társadalom mértékei. Az egységesítési kísérlet elsősorban a kereskedelmi mértékekre, azokon belül is főleg az űr-, közelebbről a bor és a gabona mértékeire irányult, az áttekintésnél is erre kell koncentrálnunk. Az egységesítés konkrét vizsgálatánál több korszakot és rendszert kell megkülönböztetni. Az első a budai, a másik a pozsonyi rendszeré, mindkettő százados életű, az utóbbival azonban párhuzamos az erdélyi és a horvát, ezeket követi a bécsi rendszer néhány évtizede, és zárja a sort a méterrendszer megismerésének, bevezetési előkészítésének rövid időszaka. Török rendszerről ugyanis nem beszélhetünk. A török nem erőszakolta ránk a saját mértékeit, nem igyekezett a hazaikat megszüntetni, 625 a török mértékek (kila, oka stb.) átvétele önkéntes volt, főleg a kereskedelem terjesztette. S hogy félreértés ne legyen, megismétlem: az előző kötet vonatkozó fejezetében, 626 illetve ezen kötet előző fejezetében (ld. 2.44) tárgyalt adatok forrósait újból nem idézem.
