Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)

2. MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY

kellett választani. A többiek közül az előkészítő bizottság javaslata alapján a tanács igazgatónak Tarone Ferdinánd vásárbírót választotta, a bécsi intézetnél szerzett szakismerete miatt, segédnek pedig Sonkup Alajost.

440 1858-ban aztán a belügyminisztérium kiadta a monarchia valamennyi mértékhitelesítő intézete számára vonatkozó rendeletét, amelyet Magyarországra a császári kormány érvényesített. Szervezetileg nem változtat, így működési szabályzatnak nevezhető, amelyben az akkor ismert valamennyi hivatalos mérték és mérőeszköz vizsgálatának és hitelesítésének módját, ábrákkal illusztrálva, tudományos pontossággal leírja. Érthetően előírta, hogy a fővárosokban működő intézetek vezetőinek vonatkozó szakismeretét a bécsi intézetnél egy bizottság megvizsgálja, ők azután a többi hivatalok vezető szakismeretét hasonlóan. Aki nem felel meg a vizsgán, az elbocsátandó, helyére pályázat útján új alkalmazottat kell keresni. Megszabta azt is, hogy az intézet tisztviselőinek esküt kell tenni, amelyben az elöljárók iránti engedelmességet, a hitelesítendő mértékeknek az előírások szerinti szigorúan tudományos és elfogulatlan vizsgálatát, valamint a hivatali titok megtartását fogadják meg.

441 A pesti intézet vezetője, Tarone, a gyakorlati vizsgát 1859-ben sikerrel letette, de matematikai, mechanikai és fizikai ismereteit hiányosnak ítélték, s utasították, hogy azokat az ismereteket egy éven belül szerezze meg.

442 Az intézetek működésükről, forgalmukról évenként beszámoltak a helytartótanácsi osztályoknak.

443 Az 1860. évi politikai változás után sokfelé vissza akarták állítani a régi helyi mértékeket — de mondhatjuk úgy is: nem akarták használni a bécsit —, 1861-ben a helytartótanácsnak kellett intézkednie, hogy „egyes történyhatóságok önkényleg, egyoldalúan hozandó oly határozatai megelőztessenek", mert azzal „ipar és kereskedelem, így az összes közösség érdekei is érzékenyen megsértetnének".

444 A helytartótanács koordinálásával a hitelesítő intézetek továbbra is működtek. A kiegyezés után rövidesen, 1868-ban a kereskedelmi minisztérium rendelkezik, s megújítja az 1858. évi és azóta kiadott mértékhitelesítési rendeletek érvényét,

445 s vele a hitelesítési intézetek szervezetét és működését. 1873-ban a belügyminisztérium helyzetfelmérést végzett az országban, a jelentésekből megállapíthatóan 52 helyen volt és működött mértékhitelesítő intézet, 48 helyen még nem volt. Közülük négynél a rendőrhivatal, egynél a vásárbíró, egynél pedig egy kádár végezte a hitelesítést;

446 a többi nemleges jelentésnél lehetséges, de egyáltalán nem bizonyos, hogy hasonló lett volna a helyzet. Fentiek alapján azt mondhatjuk, hogy az ország nagyobb részében szervezett volt a mérésügy intézése. Az 1874:8. tc. véglegesen rendezi az ügyet; a 14.§. megállapítja: „A mértékhitelesítést és köbözést a mértékhitelesítő hivatalok és közegek teljesítik. Ily mértékhitelesítő hivatalokat a törvényhatóságok kötelesek felállítani", a 15. § pedig: „Budapesten állami központi mértékhitelesítő bizottság állíttatik fel. ... Szervezetét és hatáskörét... a minister szabályrendelet útján határozza meg". Ennek alapján a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium 1874. évi 6210. sz. rendelete így intézkedett: „A bizottság a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministérium alatt áll. ... A mértékhitelesítés műszaki oldalára vonatkozó minden