Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)

2. MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY

ságok a tanács-, illetve a megyeházán őrizték, másolatukat a piacterekre kitették. A hiteles mértékek használatát a törvényhatóságok kötelezővé tették, ellenőrizték. A hosszmérés viszonylag egyszerű volt; a földmérés szakértelmet kívánt, és többféle módja volt. Országos földmérésnek, amikor tényleg mértek — a katonai felvételektől eltekintve —, a II. József-féle kataszteri felmérést, az erdélyi Czirákyfélét és a földadóideiglent, a második kataszteri felmérést nevezhetjük. Mindegyiket szakképzett földmérők irányították, illetve végezték. A helyi gyakorlat színes képet mutat. A laikus gyakorlattól az önképzett földmérőn át a szakképzett geometráig vezet itt is az út. A mérés technikája, a számítási mód a köznapi gyakorlatban sosem mért területet, mert nincs geometriai ismeret, csak jelöli a két kiterjedés értékszámát. Megtudtuk azt a fontos dolgot is, hogy a szokásjog, tehát az ősi gyakorlat szerint a településtől távolabb eső földeknél az egységnyi földterület mindig nagyobb volt, mint a közelebbié, mert fáradságosabb, költségesebb volt a művelése. A területmérés e szokást megszünteti. A területmérés alkalmazása pedig a szakképzett geometrák útján viszonylag gyorsan terjed, a 19. század elejére már közkeletű gyakorlat lesz. A földmérés eredményét mindenkor nyilvántartották. Sommás formája volt a sokféle, de mindig szolgáltatás, adózás célú összeírás, amelyben a területnagyság másodlagos tényező, és rendszerint pontatlan, illetve nem mért adat volt. A telek(föld)könyv a maga jogi, illetve gazdasági funkciójával már pontosan mért nagyságadatokat tartalmaz. A kétféle igényt kielégítő nyilvántartáshoz a 18. század közepétől kezdve besorol a térkép, amely mintegy összesíti ábrázolásban az írott nagyságadatokat. Amit az előző (ld. 2.2.), majd a következő (ld. 2.4.) fejezetrészeknél láthatunk, azt itt is tapasztalhatjuk: az integrálódás folyamata a 18. század közepén már jól észrevehető, általános fejlődésünk szerves részeként jelentkezik. A belső spontán és a külső hatalmi ráhatásos egységesítési folyamat a 19. század derekán találkozik, s a földmérés területén olyan erősen meggyökerezik, hogy sok évtizeddel túléli a metrikus rendszer indulását: négyszögölet mértek négyzetméter helyett még húsz évvel ezelőtt is. 6 Bogdin 81