Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)
2. MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY
ezzel rokon osztás-igazságosságának ősi megoldását: az egyik oszt, a másik választ. A hosszmértékkel is lehet, de azért nehéz csalni, ezért e kérdéssel bővebben nem foglalkozom. Az egyéb mértékek nem tartoznak a témához, ezekkel könnyebb a hamiskodás. Egy példát megemlítek. A „Főhadivezérség" írja 1811-ben: „A katonaság a marha húsnak fontolásában igen meg szokott csalatatni, minthogy pedig tapasztalás bizonyítja, hogy a marha hús fontolásába való hiányosság, ha a mészárosok igaz mértékkel élnek is, gyakran azért szokott megtörténni, hogy a fel daraboltatott hús nagy serénységgel a mérő serpenyőbe vettetvén, s a mészárosok nem várván azt, hogy azon hús lenyomja a kívánt mértéket, hasonló serénységgel abból hirtelen ki vetik, és a vevőnek általadják." 92 Ugye, ismerős ez a módszer? Ezért ellenőriztették rendszeresen a mészárszékeket, kocsmákat: igazul mérnek-e? 93 ; s mégis. A guberniumnak pl. 1819-ben így kellett rendelkeznie : „Kik igaz mértékkel és fontolással a publicumot megcsalván visszaélnek, a vétekhez képest a helybeli tisztség által rabsággal vagy testi büntetéssel büntetessék." 94 Érdemes hozzátenni Bátori Zsófia 1662-ben adott utasítását a csetneki udvarbírónak: „Igen meg lássa azt is udvarbíránk, hogy az jószágban sohult két szaput s meczet vékát vagy köblöt ne tarcson, a szerint Meczelt, iczczét, csöbröt, köblöt, vedret, ejtelt, nagyot es kissebbet ne tarcson, hogy az nagyobbal be vegye, az kisebbel kiadgya, tetézve vagy egyenesen való mértékbe, vagy véka megh rugdosásban ne keressen privatum commodumot, és az szegénységnek kárt ne szerezzen, mint néhol találtatnak effélék, mert ha ezt cselekedni tapasztaltatik, megh hal érette." 95 Kemény beszéd, a legkeményebb, amit a mérés igazsága érdekében kimondottak, s nem véletlen, hogy asszony mondta, az asszonyban az anya, aki védeni akarja a védteleneket. Természetesen nem ez a jellemző a mérés módjára, és nem is e szempontból szükséges foglalkozni e kérdéssel. A mérés technikája érdekel minket, amit célszerű a hosszmértéket a földmértéktől elválasztva tárgyalni. 2.3.4.1. A hosszmérés a mérés tárgya szerint természetesen változó. A legközkeletűbb a rőfös áru rőfölése (ld. 3.2.21.), a textíliamérés, amikor a vásárrendtartás szerint nem volt kötelező végszám eladni az árut (ld. 3.2.29.). A textíliának — bár tulajdonképpen paralelogramma — csak a hosszát mérték, a szélessége megszabott, illetve megadott volt. Ma is így árulják, nem négyzetméterre, s ugyanúgy mérték a ró'ffel, mint ma a méterrel. A mesteremberek öllel, rőffel mértek, mértékük sokféle volt, sajátos azonban csak a szűrszabóknál alakult ki (ld. 2.2.6.). Az építőiparban volt még gyakori a hosszúság mérése, néhány szó szükséges róla. Eszköz az öl, korszakunk második felében a hüvelykmérő is (ld. 2.3.3.), mérték az öl (ld. 3.2.17.), a láb (ld. 3.2.9.) és a hüvelyk (ld. 3.2.6.), amelyeket a mérőszámok mellett indexként alkalmazott °, ', " jelekkel rövidítettek, pl. 2°, 3', l" = két öl, három láb, 1 hüvelyk. Az egyszerű építőmesteri gyakorlat még a 18. század közepén is többnyire csak hosszúságot mért, területet, köbtartalmat (ld. 4.2.55.) nem. E vegyes és nem ellenőrizhető gyakorlat lehetett az oka annak, hogy a bécsi kamara az 1775—1780-as években Tierenberger Károly professzorral kidolgoztatta az építkezési költségvetéseknél
