Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)

2. MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY

A 18. század közepéig a törvényhatóságok maguk gondoskodtak az etalonok beszerzéséről, tőlük szerezték meg a települések: az etalonokról másolatot csináltattak a maguk számára, mint ahogyan a földesúr is. Ő egyébként az egész korszakban ott és akkor szerezte be a mértéket, ahol és ahogy akarta. Csináltathatott maga is, sajátot. A 17. században sok is a panasz az ilyen űrmértékekre, a törvények is tiltják (ld. 2.4.2.1.). Használhatott a földesúr idegen mértéket is: pl. Debreczeni Tamás 1633-ban Rákóczi számára krakkói rőföt szerez,

74 Esterházyak 1828-ban pedig bécsi ölet.

75 A 18. század közepétől azután a helytartótanács jóvoltából a törvényhatóságok mintegy központi beszerzéssel kapják az etalonokat. Természetesen saját költségre, szállítással együtt.

76 Ez maradt a helyzet az abszolutizmus idején,

77 és a méterrendszer bevezetésekor is,

78 azzal a különbséggel, hogy ekkor a kincstár előlegezte a szükséges összeget, s a törvényhatóságok, esetleg részletekben, visszafizették. A törvényhatóság azután a joghatóságához tartozó településekkel megcsináltatta a saját mértékeit, de már nem volt központi ellátás. Az egész korszakban ki-ki ahogyan tudta, úgy szerezte be saját hitelesített etalonját, mint ahogyan a magánosok is. Nagyon valószínű, hogy a 17. századi kereskedő beszerezte magának mindazon helyek rőfjeit, amelynek piacait látogatta. Ami a tárolás helyét illeti, előbb nézzük meg a nem hitelesített hosszmérték kérdését. Adatunk nincs, csak következtethetünk. A rúd, kötél, később esetleg a mérőlánc vagy a földesúrnál, illetve megbízottjánál, valamelyik tisztjénél lehetett, vagy a település bírájánál, az egyik esküdtnél, esetleg ha volt önképzett földmérő, akkor nála. Az azonban nagyon valószínű, hogy mindenképp hites ember őrizte. Problematikus azonban a királyi öl mértéke. Ezt a Hármaskönyv, a jogszokás hitelesítette csak, a hagyomány ereje őrizte, a Fehérvárott, a királyi kincstárban őrzött ősetalon a török idők alatt elkallódott.

79 De, mint a királyi ölnél indokoltam, ennek másolata másutt is meg kellett legyen, mert Budán 1701-ben ennek alapján dolgoztak (ld. 3.2.17.7.1.). Lehetett másutt is másolata, amelyikről további másolatot készítettek, s mivel a 19. században is éltek a királyi öllel, kellett legyen e mérték valahol. Két eset lehetséges. Az egyik: a Hármaskönyv alapján esetenként megcsinálták: az ott nyomtatott etalon — a királyi arasz — segítségével — tizenhatszorosa — egy kötelet (zsinórt) készítettek, illetve méreteztek. Ez esetben azonban a Hármaskönyv egy példányára és használni tudására feltétlenül szükség volt, amire esetenként van is hivatkozás (ld. 2.3.4.2.2.). De ha már egyszer ilyent készítettek, a mérés után miért dobták volna el? Oktalan lenne, amellett kizárná a mérés ellenőrzésének a lehetőségét, erre pedig, érthetően, mindig vigyáztak. A másik lehetőség az, hogy a hagyomány ereje megőrizte — esetleg apáról fiúra szállóan — a királyi öl másolatát egy-két helyen — esetleg az önképzett földmérőnél —, és ugyancsak a hagyomány ereje hírét is vitte az őrzési helynek. Szükség esetén onnan kölcsönözhették, vagy ott másolatot készítettek róla. A királyi arasz ilyesfajta őrzését kizárja egyrészt az, hogy a használatnál sosem említenek ilyent, másrészt az, hogy az araszt nem övezte hagyomány. Mindez természetesen feltételezés, és a konkrét őrzési helyet még csak nem is találgathatom; de a királyi öl használa-