Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)

2. MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY

a szalagot erre feltekerhessék. A szalagra rányomott beosztás a marok, a tizedik maroktól még hüvelyk és vonás beosztással is (ld. 3.2.6., 3.2.27.). A méterrendszer bevezetése után ilyen adatokkal hitelesítették, csak a beosztás változott: az első méter 10 cm-es, a másodiktól cm-es beosztású volt (ld. 2.4.4.2.). Végezetül, mert az adat idó'rendben utolsónak, 1853-ban jelentkezik: a hüvelykmérő (ld. 2.4.4.2.). Az 1854. évi hitelesítési díjtáblázatból következtetve az öl fele, vagyis 3 láb (94,8 cm) hosszú volt, nevéből következtetve hüvelyk és vonal beosztással. Az 1858. évi szabályzatból tudjuk, hogy összehajtható is lehetett, csak a tag a teljes hossz egész része legyen, és tartós csatlakozású (ld. 2.4.4.2.). Ez a ma is használt „collstokk" elődje. A méterrendszer bevezetése után is megtartották a hüvelyk (zoll) beosztást, az egyik oldalán ezt tüntették fel. A méterrendszer bevezetésekor hitelesíthető hosszmértékek a következők voltak: 20, 10, 5, 2, 1, 0,5, 0,2, 0,1 méter. Lehetett egy darabból, görbülést biztosító keresztmetszettel; lehetett összehajtható, de szilárd, biztos kapcsolással és lehetett fémlemez mérőszalag. A fa mérték fém véglemezes borítású kellett legyen. Hitelesítették még a ló- és az újoncmértéket is (ld. 2.4.4.2.). A földmérésnél mondottak (ld. 2.3.4.2.) értelmében csupán megemlítem — nem tartoztak a köznapi gyakorlatban dívó mértékek, eszközök közé — a szakképzett földmérők, ez esetben helyesebben mérnökök mérőeszközeit, műszereit egy, a helytartótanács vonatkozó osztálya által 1786-ban készített kimutatás segítségével (megtartván annak a sorrendjét): mérőasztal, dioptrás vonalzó, tájoló, mérőlánc, dioptrás szintező, rakláda, öl rúd, kitűző rúd, dioptrás lejtszinmérő, szintező tárcsák, szondazsinór, réz gömbnehezék, valamint rajzfelszerelés.

60 2.3.3.1. A készítés kérdésénél két eszközt kihagyhatunk: az újonc- és a lómértéket. Ezek készítése a katonaság dolga volt, maga készítette azokat, s bizonyos, hogy pontosan, hisz saját érdeke volt. Aki „nem ütötte meg a mértéket" — ember vagy ló —, az mihamarabb teher lett, nem viselte úgy a fizikai terheket, mint a többi. Két mérték készítésére pedig nincs adatom. A rúd és a kötél mint mérték és eszköz „házilag" készülhetett, helybeli kézműves készíthette: a rudat az asztalos vagy ács, a kötelet a kötélverő. Valószínű, hogy így készítették el a ritkán használt királyi öl mértékét is (ld. 3.2.17.7.). A kataszteri felméréskor megjelenő mérőlánc a mérnöki felszereléshez tartozik, ezzel nem foglalkozom (ld. 2.3.4.). Egyébként nyilvánvaló, hogy készítése a kovács munkája. Ez utóbb felsoroltak nem tartoztak a hitelesített mértékek közé. Még kevésbé a kocsikerék, amelyik csak indirekt mérőeszköz, elkészítése egyébként a kerékgyártó, illetve a bognár, valamint a kovács munkája. Mindebből következőleg csak a rőf és az öl készítésével kell foglalkoznunk. A 17. századra közvetlen adatom nincs, csak közvetett, meg a logika. A mértékek anyaga fa, vas, réz; következőleg fa-, vas- és rézműves készíthette, tehát asztalos, ács, kovács, lakatos, rézműves. Nyilvánvaló, hogy a vonatkozó törvényhatóság etalonjáról vette a mértéket, s azzal hitelesítették is. Ez lehet a helyzet a 18. század elején is. Csak amikor a helytartótanács a század közepétől egyre erélyesebben szorgalmazta a pozsonyi mértékek használatát