Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)

2. MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY

(ld. 2.4.5.2.), mintegy koordinálva a törvényhatóságok szükségletét, a pozsonyi rézműveseket jó keresethez juttatta, velük készíttette el a réz etalonokat.

61 1786-ban még körlevélben is felhívta a törvényhatóságok figyelmét arra, hogy a pozsonyi rézművesnél bármikor készen kapható a szükséges etalon.

62 Mire a bártfai rézművescéh bejelentette, hogy olcsóbban szállítja a mértékeket. A pozsonyi árakkal összehasonlító ajánlatát aztán a helytartótanács közölte is a törvényhatóságokkal. Valóban, a bártfaiak átlagosan 20%-kal olcsóbban vállalták a hiteles etalonok készítését, így Pozsonyban a réz öl 7 Ft 50 dénár, a ró'f 1 Ft 50 dénár volt, a bártfai Öl 6 Ft, a ró'f 1 Ft 15 dénár.

63 Az űrmértékeknél megadták azok súlyát is, így az árakból következtetve az öl (1,9 m) kb. 5,6 font (3,14 kg), a rőf (78,3 cm) 1,0 font (0,56 kg) lehetett. A törvényhatóságoknál levő, Pozsonyból kapott etalonokról az egyes települések azután további másolatokat készítettek. Több törvényhatóság azonban limitálta a mértékek árát. Pest megye pl. 1781-ben. Eszerint a réz öl 7 Ft 50 dénár, a réz rőf 1 Ft 50 dénár — tehát a pozsonyi ár —; az „öszvehajtandó vas öl" 8 Ft 50 dénár és 6 Ft 50 dénár — tehát két minőségben készült —, az összehajtható ró'f 1 Ft 25 dénár volt. Megtudjuk a limitációból azt is, kik készítették a mértékeket: rézműves, pintér, mértékcsináló, lakatos, bélyegkészítő, pallérozó.

64 A hosszmértékkel foglalkozván, csak erre térek ki: a rézből készülteket a rézműves és a pallérozó, vagyis fényező, az összehajtható vas ölet, rőföt a mértékcsináló és a lakatos. Amikor aztán a helytartótanács Budára költözött, elhozatta Pozsonyból az etalonokat, azokról másolatokat készített magának,

65 így a budai rézművesek jutottak munkához. S bár nem kapcsolódik a hosszmértékekhez, érdemes megemlíteni a következőket. Amikor az 1807:22. tc. elrendelte az új (kis) pozsonyi mérő használatát, az etalonokat a törvényhatóságok számára a helytartótanács a budai rézművesekkel akarta elkészíttetni. Ezeknek azonban ennyi rezük nem volt, s 80 mázsa (44,8 q) réz kiadatását kérték a bányakamarai raktárból. Az ügy végül is Szomolnokon kötött ki, ahol „elegendő réz s ahhoz értő mesteremberek találtatnak". Ők csinálták meg az etalonokat a kapott minták alapján, s aztán Budára küldték a helytartótanácshoz hitelesítésre, az pedig tovább a törvényhatóságoknak.

66 Az 1830-as években meginduló technikai fejlődés mind a mérendők, mind a mértékek, eszközök számát növelni kezdte. A hosszmértékekét természetesen nem, de a készítők köre bővül, Pestre koncentrál. Az abszolutizmus ideje alatt kiszorultak a piacról, mert a bécsi hitelesítő intézet látta el etalonokkal a törvényhatóságokat (ld. 2.4.5.2.), a hazai mértékkészítők nem sokat profitálhattak (ld. 2.4.4.3.). Még a kiegyezés után sem került végleg hazai kezekbe a mértékkészítés, mert az osztrák mértékkészítők ellepték a piacot. Amikor a métertörvény megjelenik, az országos iparegyesület már 1874 elején kérvényt küld a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztériumnak: az új mértékek milliós értékű árut jelentenek, s mivel értekezleten meggyőződött arról, hogy ezeket a hazai ipar is elkészítheti, kéri, hogy a mértékhitelesítő intézetek számára készítendő új mértékek állami megrendelését a hazai ipar számára biztosítsák.

67 A minisztérium egyetértett a kéréssel, s megígérte, hogy csak kevés készüléket fog külföldről rendelni, nehogy