Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)
2. MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY
A rőf anyaga keményfa vagy fém: vas illetve réz; a rúdé keményfa. Mindegyiken jelölve van az alegység: a rőf negyedekre, az öl hat lábra osztva (ld. 2.4.4.2.). Az 1780-as években már mindkettő összehajtható (csuklós) kivitelben is volt. 57 A rúdra nincs konkrét adatom, valószínűleg azt is lábra osztották. A kötél, mint az előző korszakban bizonyítottam, 68 inkább zsinór volt, s bár e korszakban is mindig kötélnek nevezik — csupán egy adatom ellenkezik: 1616-ban ,,sinor"-ral mértek 59 —, a valóságban ekkor is zsinór, ha úgy tetszik, vékonyabb kötél kellett legyen; mind a nagyság, mind a használhatóság ezt indokolja. A nagyságot, a beosztást vagy csomókkal, vagy inkább fémkarikákkal jelölhették rajta. A fentiekre csak az 1858. évi hitelesítési szabályzatból kapunk pontos általánosítható adatokat, de feltehető, hogy jóval korábban is hasonló volt a helyzet. A rőf anyag a fentieken kívül lehetett valamilyen ötvözet vagy csont is, 3,3X 8,8 — 8,8X8,8 mm vastagsággal, egyik oldalon 1 / it 1 / 8t 1 / Ut V32, a másikon V3 és 1 / 6 beosztásokkal. Az öl pedig készülhetett kiszáradt hasított puhafából is. Mindegyik lehetett összehajtható, de csak a teljes hossz egész részeire osztva és tartós csatlakozással (ld. 2.4.4.2.) E korszakban újabb mértékkel, eszközökkel egészül ki a készlet. Az egyik — bár csak 1749-ből van rá az első adat, de nagyon valószínűen sokkal korábban használt — sík vidékre jellegzetes eszköz, s ez a kocsikerék. Ennek egyszeri fordulása (kerület) a mérték (3,1—3,8 m, ld. 3.2.7.). Már az előző korszakban használt mérőkerék változata, amennyiben a köznapi gyakorlatban használt, de „hivatalosnak" tekinthető kocsi (pl. postakocsi) kereke ez, s nem külön eszköz. Alosztása nincs. Nagyobb távolságot gyorsan és egyszerűen lehetett vele mérni: a kocsi egyik kerekén alkalmazott jel fordulását kellett megszámolni, s a végén sokszorozni a kerék ismert kerületével. (Csak a 19. század első felétől alkalmaztak mechanikus kerékfordulat-számlálót.) Az 1750-es években kezdődik a lánc(ld. 3.2.10.) használata, esetenként felváltva a kötelet, s ebből alakult ki a hivatalos mérőlánc. 1786-ban, a kataszteri felmérés alkalmával ismerkedünk meg vele. 10 öl (18,96 m) hosszú volt, s ölekre, az öl lábakra volt osztva, s az osztásokat eltérő alakú láncszem jelezte (ld. 3.2.10.2.). Két másik, a 18. század derekán keletkező mérték a hadsereg-kiegészítés szükségéből fakadt, de mindkettő tulajdonképpen csak eszköz, mert a mérendő lehetett nagyobb is a mértéknél, ezért hosszabb volt az eszköz is. Egyike az 1757-ben megismert újoncmérték (1,5—1,8 m, ld. 3.2.27.). Talpon álló, 6 láb 8 hüvelyk (2,10 m) hosszú mérőrúd, amelyen csúsztatható, de megakasztható jelzőléc mutatja a testmagasságot a rúdon feltüntetett mérték szerint. Eeosztása a láb, az ötödik láb után még hüvelyk, ez pedig még vonásra is osztva (ld. 3.2.6., 3.2.27.). A méterrendszer bevezetése után 210 cm hosszban, cm-es beosztással (150 cm után 0,5 cm jelöléssel is) hitelesítették (ld. 2.4.4.2.). A másik az 1778-ban megismert lómérték (1,5—1,7 m, ld. 3.2.12.). Csak az 1858. évi leírásból ismerjük, de valószínű, hogy korábban sem volt más. 1 öl 4 hüvelyk (2,0 m) hosszú, 9 vonal (19,7 mm) széles, erős, sűrű szövésű, alig nyúló szalag, amelynek az eleje 1 / 2 vonal (1,0 mm) vastag, 9 vonal (19,7 mm) széles, 3 hüvelyk (7,5 cm) hosszú rézlemezbe van erősítve. A lemez vége villa alakúra kivágva, hogy
