Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)
5. BEFEJEZÉS
A hosszmértékeknél nem a mérendő mivolta, minősége, hanem elsősorban a nagyságrendje alakít sajátos mértékegységet, amelyik azonban a gyakorlatban sosem lesz általános egység. Természetesen nem kizárólag van ez így. Az alkalmazás területe itt is teremthet sajátos mértékeket, ha ez a terület is sajátos, pl. az újoncmérték. A földmértékeknél viszont az alkalmazási terület, vagyis a művelési ág az alapvető alakító tényező. Úgy is mondhatjuk, hogy a mérték létrejöttekor mindig sajátos: a műveléstechnika alakítja ki, ebből fakadt funkció szerint. A gyakorlatban azután közülük egyesek fokozatosan elszakadnak a funkciótól, általánosulnak: más művelési ágaknál is alkalmazzák őket, de egyre kevesebbet, végül a hold uralja őket. Ez a belső, öntörvényű integráció eredménye, s maga a tény pedig annak bizonyítéka. Az a tény viszont, hogy a hold, a szántó hajdani sajátos mértéke túléli valamennyit, sőt, a metrikus mértékkel megél még 100 évet, mintegy jelzi, hogy társadalmunk feudális jellege csak nagyon lassan váltott át a polgárira, hiszen a hold annak, a méter emennek a jellegzetes mértéke. S hogy a művelési ágak közül a legtöbb mértéke a szántónak, utána a szőlőnek volt, nemcsak jellemző, hanem természetes is; ujjal mutat a lényegre: kenyér és bor. Mértékeink többsége természetes típusú, de a mesterségesek is ide gyökereznek, következményeként annak, hogy mértékeink antropo- és geodometrikusak, emberes földszabásúak. Az emberi test, részei, mozgása, a munka, eszközei, a föld, a művelés, az agrotechnika alakítja ki őket. Lényegében az emberi test részeinek aránya alakította ki az első mértékrendszert, a példa nyomán pedig az ember tovább alakított. E korszakban nálunk 40 mértékrendszer ismert, ebből 9 volt az általános és 31 a sajátos. Az arány mutatja az igény arányát. Az viszont a két mértéktípus szerkezeti különbségének a következménye, hogy 22 hosszmértékrendszer áll szemben 18 földmértékrendszerrel, amikor az egységeik aránya 30:88. Az is jellemző, egyúttal érthető is, hogy a 40 rendszer közül 15 osztrák vagy osztrák eredetű, de csak 19 a magyar, mert 6 rendszer egyéb külföldi, vagy ilyen eredetű honosodás. A korszak mértékkészlete a kor emberének az alkotása, mégpedig ismerete és igénye szerint. Hazánkban pazarul ellátta magát: 0,0001 és 15 711,0 m szélső értékek között, 90 metrikus nagyságban, 116 hosszmérték, 6,93 cm 2 és 126,6 ha szélső értékek között, 329 metrikus nagyságban, 179 földmérték a készlet, s mindegyiknél majd folyamatos sorral. Mondhatjuk: mindent meg tudott mérni, amit csak akart; de azt is mondhatjuk, s nem is nagyon túlozva, hogy szinte minden nagyságra más mértéket alkotott, ahelyett, hogy egy mértékkel mért volna meg minden nagyságot. E felismerésig hosszú volt az út, és nem szinkronizált. A társadalmi többség, vagyis a köznapi ismeret és gyakorlat messze mögötte ballagott a mértékegységet sürgető keveseknek. Ez a felismerés csak a 19. század vége felé jut el nálunk a társadalom többségéhez, de még időben. Az európai finisben nem rossz helyezéssel ragadja meg a méterrudat, de amikor eltaszítja magától a régi mértékeket, a 295 mértékből csak megtart magának kettőt: a négyszögölet és a holdat.
