Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)

5. BEFEJEZÉS

5.3. MÉRÉS • • • . A mérés és mérésügy természetesen szerves egységet alkot egymással és a mértékekkel, de amíg a mérés és a mérték kapcsolata, hogy úgy mondjam, testvéri, a mérésügy apaként áll a mérés és mérték előtt. A mérés mint a mérték használata annak kialakulásával együtt születik, kezelésének tudományát e korszak embere részben örökölte az előző korszaktól. A hosszmértékek többségénél azonban enélkül is gyorsan megtanulta volna a kezelést az, aki a számokat ismerte, összeadni és kivonni tudott. Könnyen is mérhetett, annak csak egyféle módja volt. A föld mérése már nem volt ilyen egyszerű, amellett sokféle módja dívott. Már az előző korszakban megindult egy folyamat: a mérési gyakorlat útján szerzett hozzáértés következtében az ezzel az ismerettel rendelkezőket kisebb-nagyobb területen gyakorta foglalkoztatták, s ez tovább gyarapította szakismeretüket. Ezen az úton alakult ki a 16. század derekán már bizonyítottan működő földmérő mesterség, de még nem „főfoglalkozás". Ez a helyzet a 17. században, sőt, a 18. század elején is: önképzés, gyakorlat neveli a földmérőt (a hadmérnököktől eltekintve). Intézményes képzésük csak a 18. század derekán indul, s rövidesen geometrák — a mérnökök elődei — működnek, terjesztik egyúttal a gyakorlatban a szakismeretet, amelyiknél a köznapi gyakorlat szempontjából a legfontosabb volt a geometriai ismeret, közelebbről a területszámítás. Ezen az úton alakul át fokozatosan a földmérték területmértékké, de még egy évszázad eltelik, amíg ez a geometriai ismeret és gyakorlat nem csupán a földmérők sajátja lesz. A földmérők szervezett foglalkoztatása viszonylag korán útnak indul. A magyar kamara és a nagyobb városok, így Buda már a 17. század végén, a megye a 18. század első harmadában, a nagybirtok pedig a század közepétől kezdve foglalkoztat rendszeresen szakképzett geometrát; e helyeken kialakul a műszaki osztály, ha úgy tetszik: a mérnöki hivatal. A hosszmérés eredményére a mérés befejeztével már nem volt szükség, a földmérésnél viszont még hosszú ideig. Ez a szükséglet teremti meg a nyilvántartást. A városoknál már az előző korszakban kialakult a jogi funkciós telekkönyv, s él tovább, terebélyesedve, a korszakban a városi telekhivatalok eszközeként. A földbirtoknál viszont gazdasági cél hozza létre a 18. század közepén az ősi összeírásból kinőtt föld/birtok/könyvet, az uradalmi geometrák munkája alapján kiegészítve az általuk készített térképekkel. A mértékek készítése, beszerzése viszonylag egyszerű volt, mert csak hossz-