Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)

4. FÖLD- ÉS TERÜLETMÉRTÉKEK, TERÜLETNAGYSÁG-JELÖLÉS

mindent a sors (hajdan az istenség akarata) dönt el, de úgy mondhatjuk: nem sorsol, hanem sorol. A folyamat ez: meg kellett állapítani a közös tulajdonú terület nagyságát, a használatára jogosultak számát, ennek alapján a használati egység nagyságát, majd az egységek kiosztási sorrendjét, végül a jogosultaknak ehhez kapcsolódó sorrendjét. Ez volt a nyílvetés, a nyílvonás; a kiosztandó terület a nyilas; a kiosztott területegység a nyíl, és természetesen nyíl a sorsoló eszköz is, amely a 17. századra már cédulává változott.

2173 Nézzük eló'ször e korszak terminológiáját. A magyart az előző korszakban részletesen vizsgáltam,

2174 nem szükséges ismételni; e korszakban is nyíl, nyilas. A latin szövegben többnyire sors, sortilegium,

2175 gyakorta portio, pl. Bián (Pest) 1738-ban: „portiones vulgo Nyilas dictae",

2176 Debrőn (Heves) pedig 1801-ben: „secundum diuisionem ... vulgo Nyilas szerint" osztanak.

2177 A ritkább német szövegben maradt az eló'ző korszak Loos=Luss==Liss, és az osztásra a Lossweis kifejezés,

2178 ritkább eló'fordulás a Loosgrunden Theil.

2179 Az osztandó egység — a nyíl — nagyságának megállapítása szükségképpen mértékalkotás. A nyíl földmérték, de konkrét nagysága csak addig marad meg, amíg a közösség akarja, amíg a jogosultak száma, illetve a határhasználat lehetősége nem módosíttatja. Ezt a nagyságot az osztandó területnagyság és a jogosultszám hányadosa szabja meg. A jogosultság alapja pedig — vagyis ami után szántót, rétet, kenderföldet, nádast, erdőt stb., illetve ezekre vonatkozó nyilast adnak — a belső telek, a házhely. Ahogyan pl. Aranyosszék rendtartása még 1840-ben is megszabta: „telekszám rendjében assignálja oly formán, hogy a valóságos székelyt számba vétetvén, ezek az immunitásban élőkkel egy formán egy nyilat kapjanak, a többiek a zsellérek fél nyilat".

2180 S hogy a nyíl mint osztás és mérték hol és meddig dívott, attól függött, hol meddig volt földközösség, illetve közös tulajdonban a határ valamelyik művelési ágának megfelelő része. Az ország déli részeinek érthető kivételével a 17. században minden nagytájon találkozunk vele, s a 18. század elején is. E század derekán azonban sokfelé fokozatosan egyéni tulajdonba kerül: véglegesen kiosztják a közöst. Dorozsmán (Kunság) pl. a redempció (1745) alkalmával a tanyaföldek, feketeföldek mellett a nyilasföldeket is kiosztották megváltásra.

2181 Ez az örökösítési folyamat aztán a 19. század elején felgyorsul, s a század derekán csak földmértékké alakul át a nyíl. A konkrét nagyság a hely, művelési ág és a kor függvénye. Az utóbbi annyiban, hogy az osztandó egység nagysága, vagyis a nyilas területe az idő folyamán megváltozhatott, mert vagy a határ szűkült-növekedett, vagy a jogosultak létszáma bővült. Tehát az egy időpontban megállapított nyilas nagyságnak időbeli előrehátra vetítésével nagyon kell vigyázni, általánosítani pedig egyáltalán nem lehet. Valószínűleg az előbbiekben vázolt helyzet következménye az is, hogy nagyságadatunk nagyon kevés, igaz viszont, különféle művelési ágakról tájékoztat. Biatorbágyon (Pest) 1738-ban a közös nádasból 1 telekhez 4 nyilas nád járt, 1 nyilas pedig 70 kéve nádat termő terület volt.

2182 A konkrét területnagyság becsléséhez támpontunk nincs. Ugyanez évben Tordán a nyilas erdőnél, a vonatkozó tanúvallomás adatait