Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)
4. FÖLD- ÉS TERÜLETMÉRTÉKEK, TERÜLETNAGYSÁG-JELÖLÉS
ségétől (ld. 4.2.76.) — 1 kaszás (s így szekér) konkrét területnagysága a vonatkozó hely termékenységétől függött, s ez teljesen logikus is. 4.2.32.1.10. Kaszás — velleszta. Területileg sajátos mértékre (ld. 4.2.86.) vonatkozó viszony. Egy adatom van: Eberhard (Pozsony) 1620. évi urbáriuma szerint 1 kaszás=0,36 velleszta, s azt is megtudjuk, hogy=7 szekér; 1380 s hozzátehetem, hogy e település környékén a 18. században 1 kaszás az 1200 nöl volt (ld. 4.2.32.7.). 4.2.32.2. Kaszaalja összefoglaló. Ez az ősi mértékünk az egész korszakban országosan dívott, átlagosan azonos nagyságban, s szinte a metrikus rendszer kezdetéig, mégsem került be — a kapaaljához hasonlóan — métertörvényünkbe (még az előkészítő anyagába sem), róla is megfeledkeztek, őt is kitúrta a hold. A művelési ágnak megfelelő, tehát funkció szerinti mérték megismert tíz viszonya közül hat ugyanolyan, mégsem tehetünk közéjük egyenlőségjelet, ezeket is választani kell a következő adatösszefoglalóban, mely szerint: 1 kaszás—0,3— 0,8, átlag 0,56 boglya; 0,5—1,0, számtani átlaggal 0,75 hold; 1,0 köböl; 12 bécsi mázsa = 672 kg széna; 0,5 és 4,5 szélső, 1,0—2,0 középértékkel átlag 1>7, gyakoriságban 1,0, 1,5, 2,0 pozsonyi mérő; 30 porció; 0,5 rét; 0,04 és 1,5 szélső, 0,5—1,0 középértékkel átlag 0,91, gyakoriságban 1,0 szekér; 0,39 velleszta; 300 és 1760 szélső, 700—1600 középértékkel átlag 1000, gyakoriságban 500/21, 1000/16, 7200/18, 7000/14 nöl, vagyis 10,8 és 63,3 szélső, 25,2—57,5 középértékkel átlag 36,0, gyakoriságban 28,8, 36,0, 43,2, 57,5 ár, becsülve pedig 300, 500/2, 800/2, 1000, 1100,1200, 1660 nöl, vagyis 10,8, 18,0, 28,8, 36,0, 40,0, 43,2, 57,5 ár. Az adatokhoz még azt tenném hozzá, hogy természetesen a négyszögöl, azután a hold, a pozsonyi mérő és a szekér országos, a boglya két nagytájnál dívó viszony, a többi helyileg sajátosnak nevezhető. 4.2.33. KERÉKALJA Az Alföldön, a Tisza és bal oldali mellékvizeinek vidékén jellegzetes mérték. Mint a későbbi adatokból következtethető, e sík vidék lecsapolások előtti vizenyős, de jó réti füvet termő tájain alakulhatott ki a legelők kijelölése, illetve a közös kaszáló kiosztása során. A locsogós terület számbavétele, nagyságának megállapítása gyalogszerrel igencsak kényelmetlen lett volna, lóháton alkalmasabb, csakhogy így mérni, kijelölni nehézkes; kényelmesebb, célszerűbb ez szekéren. És így még mérni is lehetett: ahányat fordul a kerék, az egy egység, s lett így a kerékfordulás hosszmérték (ld. 3.2.7.), az ezzel kijelölt területi egység pedig a kerékalja. Az öszszetett szó második tagja így szó szerint is érthető, egyúttal az ősi jelentésével is azonos: valami alá tartozó területrész, amint ezt történeti-etimológiai szótárunk megállapítja. E mérték rokona az ekealjának (ld. 4.2.15.), a kapaaljának (ld. 4.2.29.), a kaszaaljának (ld. 4.2.32.), s talán még az sem kizárt, hogy ősi mérték ez is, de legalábbis régibb, mint első adatunk. Kiskunfélegyházán 1752-ben a határjárásnál még csak távolságot mérnek a kerékfordulással (ld. 3.2.7.), 1759-ben Nyíregyházán
