Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)
4. FÖLD- ÉS TERÜLETMÉRTÉKEK, TERÜLETNAGYSÁG-JELÖLÉS
43,2—72,0 középértékkel 43,2, 43,6, 46,8, 50,4, 57,5, 72,0, 172,6 ár. Becsült érték nincs. Tengermellék. Buccari, 1828.1 hold sző. 2200 no/, 937 vagyis 79,1 ár. A hold—négyszögöl viszony, illetve mértékrendszer összefoglalását kezdjük a figyelmeztetéssel: adattartományunk korlátozott és egyenetlen, nem egyformán képviselt minden nagytáj. Ez azonban alapvetően a történelmi helyzet, és az ebből következő forrás elégtelenségének következménye is. Mégis úgy gondolom, hogy ez az adattartomány reprezentálja a valóságot annyira, hogy következtetéseim is megközelíthessék a valóságot. S folytassuk az összefoglalót azzal, ami az előbbi szemléből jórészt kimaradt, s ez a nagyságnak szélső és középértéke. E hiány oka az, hogy az adatok jelentős többségénél már a forrásból is hiányzik ez, ami mint említettem (ld. 2.3.4.3.1.) az összeírás-technika következménye, mely átszámolt, egységesített, s e folyamatot jelentősen megizmosította a hivatalos négyszögölesítés. A szélső értékre a konkrét adatoknál egy példát láthattunk: —44 +74 nöl ez. A becsülteknél több példa volt: —800 +1600 nöl a legtöbb, s ±86 nöl a legkevesebb eltérés. Egészen egyértelműen megmutatta a való helyzetet a II. Józsefféle kataszteri felmérés, hiszen nem csupán településenként, hanem azokon belül is parcelláig részletezve adott a jelenséghez is adatokat, s egyúttal magyarázatot is az egy-egy településnél jelentkező „kerek" nagyságú értékeknek. Részint ez tényleges gyakoriság, részint pedig néhány négyszögöl plusz-mínusz eltérésével itt tömörül a többség, így ez az érték a tényleges átlagnak tekinthető, s ezt az átlagot vehették figyelembe a különböző összeírásoknál. Az ott jelentkező kerek nagyságértékek mögött tehát ilyen szélső értékek húzódnak meg. Ami pedig ezeket illeti, e kataszteri felmérés elemzése kimutatta azok létét részletesen mindegyik mértéknél. Közülük most csak a holdét idézem, azt is összegezve. A legnagyobb eltérés -600 +1200 nöl, a legkisebb pedig -40 +0, illetve -0 +20 nöl volt. 938 Az eltérés egyik oka az a már többször említett, igazságos elosztást biztosító ősi gyakorlat, mely szerint a településtől távolabbi föld egységnyi —jelenleg hold — nagysága nagyobb volt, mint a közelebb fekvőé, mert azt fáradságosabb, költségesebb volt megművelni. Az eltérés másik okát ugyancsak az igazságos elosztás fakasztotta, az említett rétadat bizonyítja: a föld különböző minősége, termőképessége okozza. Rosszabb földből nagyobb volt az egység — jelenleg a hold —, mint a jobból. Ez az oka a több adattal rendelkező településeknél tapasztalt holdnagyság változásának is. Ezt az ősi gyakorlatot kodifikálja az úrbérrendezés (de elhanyagolta a közel vagy távol fekvés különbségét), amikor bevezeti a föld osztályba sorolását: a hold nagyságát a föld minőségétől függően 1100—1200—1300 nőiben állapította meg, mint említettem (ld. 4.2.24.1.), vagyis a középértéktől csak ±100 nöl az eltérés, s ez — láthattuk — lényegesen kevesebb volt a köznapi gyakorlatnál. Ezen csak úgy lehet segíteni, hogy: ha a hold nem lehet nagyobb terület, akkor a rosszabb — illetve a távolabbi — földből több hold jár. Az 1836: 5. tc. a jobbágytelek tartozékait már így sorolja fel. S mire az 1850-es évek után a kataszteri holddal a hold egységes nagysága hivatalosul, ez a folyamat már befejeződött. Mindezt az előbbi adatrészletezésnél és ezen összefoglalásnál egyaránt figyelembe kell venni.
