Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)

2. MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY

részben ezt majd részletesen megvizsgálom (ld. 4.4.1.4.). Ezen áttekintésben: országos mérték; másutt is dívó; országosból sajátos; tájilag sajátos csoportosításban mutatom be az országos nagytájak (ld. 1.4.) egység-és alegységadatait; azt, hogy a 88 egység és a 108 alegység milyen mennyiségben, miként helyezkedik el. Felvidék: országos 17 egység, 5 alegység; másutt is dívó 19 egység; országosból sajátos 34 alegység; sajátos 10 egység; összesen 46 egység, 39 alegység. Dunántúl: országos 16 egység, 5 alegység; másutt is 19 egység; országosból sajátos 9 alegység; sajátos 8 egység; összesen 43 egység 14 alegység. Duna—Tisza vidéke: országos 17 egység, 5 alegység; másutt is dívó 25 egység; országosból sajátos 4 alegység; sajátos 11 egység; összesen 53 egység 9 alegység. Erdély-Partium: országos 15 egység, 5 alegység; másutt is 17 egység; országosból sajátos 9 alegység; sajátos 4 egység; összesen 36 egység 14 alegység. Dél-Magyarország: országos 15egység 5 alegység; másutt is 4 egység; országosból sajátos nincs; sajátos 2 egység; összesen 21 egység, 5 alegység. Horvát-szlavón terület: országos 15 egység, 5 alegység; másutt is 4 egység; országosból sajátos nincs; sajátos 7 egység; összesen 26 egység, 5 alegység. Az Összesítő is tájékoztat arról, amit a részletes elemzés bizonyít (ld. 4.4.1.4.). A legtöbb mérték a Duna—Tisza vidékén dívott (de viszonylag kevés az alegység), a legkevesebb Dél-Magyarországon, majd a horvát-szlavón területen. Itt délen volt a legkevesebb sajátos mérték is, a legtöbb a Felvidéken. Északon sűrűsödik, délen ritkul a készlet, ami feltehetően a török hódoltság következménye. Erdély középen helyezkedik el, viszonylag egyensúlyos, s követi a Dunántúl. Úgy tűnik, a nagytájak mértékkészlete tükrözi (a piacviszonyok hatásán kívül) ezek agrotechnikai differenciáltságát, illetve integráltságát is, a földrajzi terepadottságok különbsége mellett. 2.2.4.4. Felhasználás, művelési ág szerint a mértékkészletből csak az egységeket kell áttekintenünk, az alegységek a vonatkozó területen belül finomítanak, most feleslegesen terhelnék a szöveget. A hosszmértékeknél (részletesen ld. 3.4.1.) az egész készletet: mind a 30 egységet felhasználták egymás kiegészítésére, rendszerépítésre (természetesen nem mindegyiket mindegyikkel). A többi terület lényegesebbjeit így vázolhatjuk. Etalonhoz (5 mérték), mérőeszközhöz (5 mérték), űrmértékhez (5 mérték), nagyobb távolsághoz (9 mérték), nagyobb tárgyhoz (3 mérték), kisebb tárgyhoz (8 mérték), kereskedelemben (5 mérték), műszaki-ipari területen (16 mérték), földmérésnél (8 mérték), természettudomány-számítás (7 mérték), közlekedés (3 mérték), sorozás (4 mérték). Vagyis e területek többségénél a készletnek csak hatoda kellett, kevesebbjénél a negyedére volt szükség és csak egynél kellett a felén alig vals mivel több egység. Nyilvánvaló, többre nem volt szükség, mert ha lett volna, ott a készlet, s ha az nem volt elég, alkottak volna újat. A földmér fékeknél művelési ág szerint vizsgálva a mértékkészletet, a részletes vizsgálat (ld. 4.4.1.6.) alapján azt nézzük meg, hogy az egyes művelési ágakhoz hány egységet alkalmaztak, s ebből hány volt sajátos a művelési ágra. A szemlét a minden ágnál alkalmazott, tehát általános csoport nyitja: 24 egység.