Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)
4. FÖLD- ÉS TERÜLETMÉRTÉKEK, TERÜLETNAGYSÁG-JELÖLÉS
4.2.1.2. Akó, erdélyi. A jelző' meghatározza a használat területét. Csak két viszonyítását ismerem. A nöl adatot az egyszerűség érdekében nem választom külön. 4.2.1.2.1. Akó, erdélyi — kapás. Jellegzetes szőlőmértékre (ld. 4.2.29.) vonatkozó viszony. Szilágycsehi (K. Szolnok) 1714. évi összeírása szerint 1 erdélyi akó = 0,243 kapás. 53 Ebesfalva (Küküllő) 1714. évi összeírásában 0,15 kapás, 54 s ha azt vesszük figyelembe, hogy Küküllőben a 18. században 1 kapás átlaga 54,40 nöl volt (ld. 4.2.29.15.), akkor ez a terület 8,2 nöl lehet. 1 erdélyi akó itt 0,15—0,24 kapás, s a két adat illeszkedik az akó — kapás erdélyi adataihoz (ld. 4.2.1.1.3.). 4.2.1.2.2. Akó, erdélyi — oktál. Ez is sajátos mérték (ld. 4.2.60.) viszonya, egy adatom van. Ballmann 1801-ben közölt adatával számolva 1 erdélyi akó = 0,025 oktál = 6 nöl. 55 4.2.1.3. Akó, pozsonyi. A 18. században országos mérték lett. Egy viszonyítását ismerem, két előfordulással. 4.2.1.3.1. Akó, pozsonyi — kapás. Szintén jellegzetes mérték (ld. 4.2.29.) viszonya. Diósgyőr (Borsod) 1720. évi összeírása szerint 1 pozsonyi akó az 1 kapás. 56 Várasd megye 1732. évi összeírásában 1 pozsonyi akó = 0,54—0,75, átlag 0,65 kapás. 57 Az adatok szerint / pozsonyi akó = 0,54—1,0 kapás. 4.2.1.4.. Akó, soproni. Helyi, de a kistájon dívó mérték. Két viszonyítást adhatok. 4.2.1.4.1. Akó, soproni — font. Jellegzetes szőlőmérték (ld. 4.2.21.) viszonya. Schwartner szerint 1793-ban 1 soproni akó = 1 font = 60 nöl. 58 4.2.1.4.2. Akó, soproni — kapás. Szintén jellegzetes mérték (ld. 4.2.29.) viszonya. Fényes szerint 1828-ban Ruszton (Sopron) — adatát átszámolva — 1 soproni akó = 0,27 kapás = 20,5 nöl. 59 4.2.1.5. Összefoglaló. Az akót mind földmértéket e korszakban már a 17. század legelején alkalmazták, valószínű, hogy az előző század második felében keletkezett. Dél-Magyarországon és a Duna—Tisza vidékén, vagyis a sík vidéken nem találkoztam vele. Az ország többi nagytájainál képviselt, ezért országosan dívó mértéknek ítélhetjük. Közelebbi területi szűkítésre nincs lehetőség, hisz az adat hiánya nem jelent feltétlenül használathiányt, s mivel alkalmazása a nagytájon belül kistájra nem sűríthető, feltehető a nagytájon való általános használata. Nagyságára a 17. századból csak egy adatunk van, így megállapításaim a 18. századtól lennének érvényesek, ha nem gondolunk a mértékeknél általánosan tapasztalható hosszú életre, illetve arra, hogy nagyságrendileg jelentősen nem változnak. A nagyságra vonatkozó megállapításainkból a csak egyes esetekben jelentkező viszonyokat (árok, font stb.) most kihagyhatjuk, mert mind a területi előfordulás,
