Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)
3. HOSSZMÉRTÉKEK, TÁVOLSÁGJELÖLÉS
3.2.8.2. A bányakötél az előző korszakban is használt sajátos mérőkötél. 119 E korszakban elsősorban földmérték, részletesebben ott foglalkozom vele (ld. 4.2.39.2.). A selmecinek vagy felső-magyarországinak is nevezett bánya hosszmértékrendszer tagja (ld. 2.2.6.2.1.2.1.). Terminológiája szintén az előző korszaké, ahogy nagysága is változatlan 1573-tól a 19. század derekáig, mert a bányarendtartás megszabta, ahogyan Jurievich megadta 1832. évi bányajogtanában: 1 bányakötél=7 bányaöl, 120 vagyis annak értékével (ld. 3.2.17.2.) 14,153 m. A kötelet mint földmértéket ld. 4.2.39. 3.2.9. LÁB 3.2.9.1. Általában. Görög—római—európai előzménnyel az előző korszakból származó, 121 e korszakban gyakran használt mértékegység, minden mértékrendszer tagja. Az előző korszak terminológiájához kevés kiegészítés szükséges. Latin neve továbbra is pes, a német is Schuh, kivételesen Fuss; a magyar név bővül, a láb mellé felsorakozik más is. Hódmezővásárhely (Csongrád) 1756. évi urbáriumában olvashatjuk: „schuk azaz láb Nyomok". 122 Naláczi emlékiratában, 1766-os kelettel „sug ... azaz ... láb". 123 Haláp (Nógrád) 1799. évi összeírásában az öl mellett such, suk szerepel. 124 Lukáts 1811. évi számtankönyvében így ír: „egy suk vagy egy láb". 125 Szintén sukk Margitán (Bihar) 1815-ben. 128 Cserna 1825-ben csak suknak nevezi, 127 vagyis a német név magyarosul. Pethe viszont 1829-ben a pes, Fuss neveket talpnak magyarítja, 128 és nagyon igaza van, mert nem a láb egésze, hanem annak alsó része: a talp adja e mérték nagyságát; de azért meg kell maradnunk a közkeletű láb névnél. Hazai szótáraink is ezt használják mértéknévként (Páriz Pápainál lábnyom). Műszaki alkalmazásánál (tervrajz, költségvetés stb.) ' jellel nevezték meg. Típusa szerint természetes: az emberi testből származó mérték. Alkalmazási területét természetesen a mérendő tárgy nagysága szabta meg, de sokszor használták más mérték, főleg az öl (ld. 3.2.17.) kiegészítéseként mint annak kisebb egységét; leggyakrabban az ingatlanok mérésénél: pl. a budai telekkönyveknél 1695-től, a pestinél 1700-tól. 129 Használták külső földterület mérésénél is, szintén az öl kiegészítéseként: pl. 1813-ban Tiszaszentmiklóson (Toronál) az összeírásnál. 130 Természetesen éltek vele a térképezésnél (önmagában) léptékként, pl. a Dráva 1846. évi szabályozási térképénél. 131 Az előző korszak általános nagyságának (28—35 cm) 132 az alsó határa csökkent, most 19—35 cm a szélső érték, mert a természetes lábak sorába belép egy mesterséges, számítási láb: a mérnöki (ld. 3.2.9.9.). Alegységei közül hazai felhasználással sokat ismerünk: bajor, bánya-, bécsi, budai, erdélyi, erődítmény-, királyi, mérnöki, nagyszombati, párizsi, pozsonyi, rajnai, római és szűrszabóláb. Vegyük sorra. 3.2.9.2. A bajor láb kivételes alkalmazásával geometránál találkozunk. A Batthyányak egyik földmérője, Kovács János használta a körmendi uradalom birtok-
