Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)

2. MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY

Ugyanakkor az uralkodó a helytartótanács javaslatára bevezetteti a pozsonyi mértékeket 1770-ben a szepesi 16 városban, 1771-ben a Bánátban, Temesben, s 1775-ben — véglegesen — a horvát területen is. A törvényhatóságok most már egységesen a pozsonyi mértékeket alkalmaztatják, ennek során tilalmazzák a gyakorlatban dívó egyéb mértékek — így a sing — használatát: pl. a Hajdú kerület 1774-ben, vagy Bihar megye 1781-ben. Ezt a lassan érvényesülő' egységesítő folyamatot azonban megzavarta és néhány évre megállította II. József intézkedése, amikor 1786-ban elrendelte, hogy mindenütt a helyben szokásos — kereskedelmi — mértékek érvényesek; a kataszteri felméréssel pedig — az urbárium hazai földmértékeivel szemben — bevezetteti az osztrák holdat. Érthető, hogy a helytartótanácsnak 1790-ben ismét utasítania kellett a törvényhatóságokat, hogy az 1655:31. és az 1715:63. tc. szabta pozsonyi mértékekkel éljenek. Ugyanakkor az országgyűlési bizottság kidolgozza az új mértéktörvénytervezetet, amely természetesen szintén a pozsonyi mértékek használatát írja elő. A javaslat ügye lassan döcögött tovább, amíg megvalósult az 1807:22. tc.-ben, amely a pozsonyi akó, mérő, öl, rőf használatára kötelez (a súlyt nem említi), de amely éppen az egységesítési szándék következtében okozott újabb zavart. A száraz és a híg mértékeket akarta ugyanis egységesíteni úgy, hogy alapnak a 64 iccés pozsonyi akót fogadta el, így a pozsonyi mérőt is 64 iccében állapította meg a korábbi 74 icce helyett. A kis vagy a nagy mérő gyakorlati alkalmazásának évekig tartó huzavonája után 1813-ban az udvar helytartótanácsi rendelettel ismét a régi 74 iccés mérő használatát kötelezte. E döntésben jelentős szerepe volt a hadseregellátás illetékeseinek, érthetően: a mérőben megszabott porció 64 iccével lényegesen kevesebb szemet adott volna.

509 A törvénytelen intézkedés természetesen újabb ellenállást keltett, s vele az egység zavarát; csak lassan állt vissza a régi gyakorlat. Erdélyben 1810-től készülgetett az új mértéktörvény tervezete, amelynek ügye, főleg a gyakorlatban dívó erdélyi mértékekkel való nagyságegyeztetések, vizsgálatok miatt sokáig húzódott; csak 1826-ban vezették be, eltörölvén a régi mértékeket, köztük a singet, a bécsi mértékek használatára kötelezett. S hozzáteszem: ettől függetlenül az úrbéri összeírás számára 1819-ben az 1600 négyszögöles, vagyis osztrák hold használatát írták elő. Magyarhonban az 1836:5. tc. a telki állomány rendezése során egységesíti a földmértékeket — mintegy folytatva az úrbérrendezés munkáját —, a holdat veszi alapmértéknek, meghatározza osztály — földminőség — szerinti nagyságát négyszögölben, a belső telek nagyságát holdban, a külső teleknél a szántóét osztály szerint holdban, a rétét kaszásban, szélső értékekkel, az ország valamennyi vármegyéjénél, a horvátokkal együtt, de Erdély nélkül. 1839-ben az országgyűlési bizottság megkezdi az újabb mértéktörvény-tervezet kidolgozását, s ezzel meg is kezdődik a pozsonyi rendszer haldoklása. 1843-ban a jelentésként adott tervezet ugyanis így fogalmaz: „A választmány által kihallgatott kereskedők s gyárosok általában panaszkodnak az iránt, hogy a mértékek az ország különböző részeiben egymástól igen különböznek, s azokkal sok vissza-