Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)
2. MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY
élések és csalódások történnek, mellyek a kereskedést szerfelett nehezítik. Szükséges azért, hogy a törvényhozás, midőn a kereskedés előmozdítását igyekszik eszközölni, figyelmét ezen tárgyra is kiterjessze. Az elveket, melyek a következő törvénycikk alapjául szolgálnak, az 1807:22. tc. már kimondta, s az ezen érdembeni részletes rendelkezés éppen ezért láttatott szükségesnek, hogy az említett törvénycikkben már kimondott elveknek azon foganat szereztessék, mely mind ez ideig nem volt tapasztalható. Az országban divatozó mértékeket mostani állapotukban meghagyni szükséges, ne hogy az e részben teendő változás a közéleti viszonyokat megzavarja, azokat azonban a bécsi mértékek alapjára állítani egyenesen a kereskedés érdekében fekszik." Ennek megfelelően valamennyi mérték nagyságát — viszonyszámok alkalmazásával — bécsi mértékben határozza meg, 510 vagyis a bécsi mértékrendszerre alapozta a hazait, ha úgy tetszik, a pozsonyit. Ezzel viszont előbbre is lépett e területen, mert (eltekintve a száraz és a híg mértékek korábban is próbált egységesítésétől) nem mint eddig: pozsonyi mértékekhez való igazítás általános formulájával akart egységesíteni, hanem a mértékegységek nagyságának viszonyszámos, pontos meghatározásával. A javaslat a forradalomig nem érhetett törvénnyé. Az időszak értékelését kezdjük a földmértékekkel. Egyike a bányamérték, s ennél tulajdonképpen nem is egységesítésről, hanem újrarendezésről van szó, illetve: a rendezés az egységesítés, amely egyúttal végleges is, érvényesül. Mindez a bányamérték, illetve a bányák sajátos helyzetéből logikusan következik. A mezőgazdasági földmértékek egységesítése mindig csak velejárója — és természetesen együtthatója — egy másik rendező folyamatnak, ennél érvényesül a belső integrálódás az egységesítési szándék megvalósulásában, s az időszak végére tulajdonképpen célba is ér: végül marad a hold, csak ennek milyensége nem egységes még (a részleteket ld. 4.2.24.1.31.). A kereskedelmi, így a hosszmérték viszont főszereplő, egyedüli, nem kapcsolódik közvetlenül más intézkedésekhez, de ennél, az ügy egészét tekintve, széttartóak a törekvések mind az elméletben, mind a gyakorlatban. Az előbbinél két rendszer áll szemben: a pozsonyi és a bécsi, az utóbbinál mindkettő ellen a sok helyi. Mivel az utóbbira vonatkozó, a következő alfejezetben részletesen tárgyalt adatokkal nem akartam terhelni ezt az áttekintést, utalva rá (ld. 2.4.6.) a lényegét ismétlem. Az erők divergálnak jó két évszázadig, csak az 1830-as évektől jelentkezik alsóbb szinten is az integrálás igénye, de más rendszert kíván, nem a pozsonyit. Az egységesítés folyamata így ez időszak végére nem ér célba. 2.4.5.2. A bécsi mértékrendszer. 511 A kereskedelmi mértékeknek mint egységes és viszonylag könnyen kezelhető rendszernek — láthattuk — az 1840-es évek elején már sok híve volt. Ha felfigyelünk arra, kiket hallgatott meg az országgyűlési bizottság, vegyük észre azt is, hogy a gyárosok nemcsak eladók, hanem termelők is; ekkor pedig észrevesszük a történetírás által mindig elhanyagolt technikai területet is. Ez időben már zakatol a gép, jelentkezik tehát a köznapi, de nemcsak gyakorlati, hanem elvi igény is az egységes mértékrendszerre, méghozzá
