Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)
2. MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY
számokkal, a tizedik maroktól kezdve hüvelyk és vonás beosztással. A hüvelykmérő és az öl beosztására nem volt külön előírás! A hosszmértékek hitelesítéséhez a következő felszerelés szükséges. 1. Faágyba rögzített, vas, kezdetén fedléccel ellátott öletalon, amelyik hüvelykre, az első és utolsó hüvelyk vonalra, a második és az utolsó előtti hüvelyk nyolcadokra, a harmadik és a 70. hüvelyk negyedekre, a negyedik, ötödik, hatodik és a hatvanhetedik, hatvannyolcadik, hatvankilencedik hüvelyk felekre osztott. 2. Faágyba rögzített, vas, a kezdetén fedléccel ellátott rőfetalon, egyik felén 74, Vs, Vie, V32, a másikon 1 / 3i 1 / 6 részre beosztva. 3. 6 hüvelyk (15,78 cm) hosszú réz harántmérő léc, egyik felén a hüvelyk vonalra és pontra, a másikon tizedvonalakra osztva. 4. 3 láb (94,8 cm) hosszú rudaskörző (keményfa lécen acél végű, réz, állítható csúszótűkkel). A hosszmértéket a vizsgálatnál úgy kell a megfelelő etalon mellé fektetni, hogy mindkettő részosztásai, amennyire lehet, egy síkba kerüljenek, ha pedig a mérendő vastagabb, a részosztása az etalonra merőleges legyen. Azután meg kell nézni, hogy a vizsgált mérték mind hosszában, mind részosztásaiban egyezik-e az etalonnal. A közönséges fa hüvelykmérő (összehajtható vagy sem) és a faöl az etalonnál rövidebb nem lehet, mert a száradásnál még rövidül majd; a hüvelykmérő 1 / a vonallal (1,09 mm), az öl 1 vonallal (2,19 mm) hosszabb nem lehet az etalonnál. A közönséges fém hüvelykmérő és az öl 1 / 4 vonallal (0,54 mm), a rőf 1 / 8 vonallal (0,27 mm) hosszabb nem lehet. A finomabb mérték, legyen az fa, csont vagy fém, 1, 2, 3, 4, vagy 6 láb (31,6, 63,2, 94,8, 126,4, 189,6 cm) hosszú; az etalon hosszától legfeljebb 1 / 10 vonallal (0,219 mm) térhet el. Az osztások hibája a közönséges mértékeknél 1 / 8 vonalnál (0,27 mm), a finomabb mértékeknél és a rőfnél 1 / 10 vonalnál (0,219 mm) több nem lehet. Ha a hosszmérték a megadott fokig egyezik, az egyik végére „cs. k."-t, sast, a másik végére az évszámot és a hitelesítési hely bélyegzőjét kell beverni. A közönséges faölre mindegyiket be kell égetni. A lómérték vizsgálatánál, azt nem nagyon feszítve kell az ölhöz illeszteni és megnézni, egyezik-e; az egész hossz 1 / 8 hüvelykkel (3,28 mm), a beosztás 1 / 8 vonalnál (0,27 mm) többel nem térhet el. A hitelesítő bélyegzőt a rézlemezre kell beütni. Mint láttuk, a rőfre volt a legnagyobb gond, s még a lómértékre is több, mint az ölre. De csak a közönségesre. Ez nem volt kereskedelmi mérték, a földmérésnél pedig az esetleges kisebb pontatlanság nem volt jelentős. A műszaki területen alkalmazottnál — ez a finomabb elnevezésű mérték — viszont már olyan pontosságot követeltek meg, mint a rőfnél. S az kétségtelen, hogy a megkívánt pontosság a kor tudományos és technikai ismerete színvonalának megfelelő. Az utasítás azonban elfelejtette megmagyarázni, miként lehet az eltéréseket megállapítani, illetve miként kell használni két eszközt: a harántmérőt és a rudaskörzőt. A rudaskörző tűhegyeit beállítva s rögzítve, mintegy levették, a harántmérőn pedig megállapították az eltéréseket. Ha az Abele-féle vizsgálatra gondolunk, fel kell tételeznünk, hogy ezt a módszert már az 1770-es években is használ-
