Ember Győző: Levéltári terminológiai lexikon (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 4. Budapest, 1982)

Levéltári terminológiai munkák

LEVÉLTÁRI TERMINOLÓGIAI MUNKÁK Korunk tudományos-technikai forradalma a tudomány számos területén felve­tette a terminológia kérdését, illetve ahol már korábban felmerült, az előtérbe ál­lította. Ez történt a levéltártudományban is, egyre több ország levéltárosai kezd­tek foglalkozni a levéltári terminológiával. A terminológia kifejezésnek több jelentése van. Jelenti a tudomány valamely területét, e terület művelését és a művelés során elért eredményeket rendszerbe foglaltan. Vonatkozik ez a levéltári terminológiára is. A levéltári terminológia kifejezés az archivisztikának is nevezett levéltártan egyik ágának, a tiszta levél tártannak is nevezett levéltárelméletnek egyik terüle­tét, e terület művelését és a művelés során elért, rendszerbe foglalt eredményeket jelenti. A levéltári terminológia mint a levéltártudomány egyik területe, a levéltártudo­mányban szereplő, a levéltári anyaggal és a levéltári munkával kapcsolatos fogal­makkal, az e fogalmakat jelölő kifejezésekkel, terminus technicusokkal — innen a terminológia szó — foglalkozik. Egyrészt fogalmakat, másrészt e fogalmakat jelölő kifejezéseket állapít meg. Ha azt állapítja meg, hogy egy fogalmat több ki­fejezés is jelöl, vagy hogy egy kifejezés több fogalmat is jelöl, meghatározza, hogy a fogalom jelölésére melyik kifejezés, illetve hogy a kifejezés melyik fogalom jelö­lésére a legmegfelelőbb. E tevékenysége során arra törekszik, hogy egy fogalmat lehetőleg csak egy kifejezés, illetve, hogy egy kifejezés lehetőleg csak egy fogalmat jelöljön. A levéltári terminológia mint tudományterület által megállapított és rendszer­be foglalt fogalmakat és kifejezéseket, a levéltári nyelvet, ugyancsak levéltári ter­minológiának nevezik. Ez a levéltári terminológia kifejezés második, a köznapi szóhasználatban általánosabb jelentése. A levéltári terminológia nem elégszik meg fogalmak és kifejezések megállapítá­sával és rendszerezésével, hanem a fogalmakat és a kifejezéseket meg is határoz­za, azaz értelmezi, és a meghatározásokhoz magyarázatokat is fűz. Aszerint, hogy a fogalmakkal és a kifejezésekkel a levéltári terminológia mi­lyen behatóan foglalkozik, 3 válfaját vagy műfaját különböztethetjük meg: a szó­jegyzéket vagy szótárt, az értelmező szótárt és a lexikont. A levéltári terminológiai szójegyzék vagy szótár a levéltártudományi fogalmá­kat és az őket jelölő kifejezéseket csupán megállapítja és rendszerbe foglalja. A levéltári terminológiai értelmező szótár a levéltártudományi fogalmakat és

Next

/
Thumbnails
Contents