Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)

3. HOSSZMÉRTÉKEK, TÁVOLSÁGJELÖLÉS

vulgo szava. Mint pl. Nagymihályi 1527. évi urbáriumában: „candelas .. . qui pálma wlgo masfelaraz longitudo fiat."

6 Csak így tudhatjuk meg, hogy a jelen esetben nem araszról van szó. E mértéket alkalmazták önmagában és — a tenyérhez hasonlóan — más mértékek kiegészítéséül. Első előfordulását (mint palmus) 1345-ből ismerjük.

7 1354-ben az öllel együtt a királyi araszt (amplexus regales cum. . . pálma) említik.

8 önmagában (térre ... ad 16 palmas regalis mensura in latitudine et longitudine ... in se extendentem) először 1462-ben találkoztunk vele.

9 1433-ban pedig már a mérték magyar neve is előfordul: Székesfehérvár oklevelében „10 palmarum wlgo Aráz" a hordó mértéke.

10 Magyar szövegben 1583-ból: arasz, amely l

U singet jelent (ld. 3.30).

11 Az arasz mértéknek — hasonlóan a tenyérhez — két fajtája volt. Az egyik a közismert arasz, amelyik a kiterjesztett hüvelykujj és a kisujj által meghatározott nagyságot, a másik a ma már kevésbé ismert kisarasz, amelyik a kiterjesztett hüvelykujj és a mutatóujj által meghatározott nagyságot jelenti. A középkorban gyakorta használták ez utóbbit is, elóarasznak nevezték és kb. 18—20 cm lehetett. A jelző annyit jelent, hogy elöl levő, előbb levő ugyanis ez az arasz az ujjak sorrendjében is, nagyságban is előbb van, a másik — megkülönböztetésül nagynak is nevezett — arasznál.

12 Első előfordulását 1494-ből ismerjük. Egerváry László javainak összeírásában az egyik boroshordó „habét defectum Elewaraz".

13 Az előarasz nevet latinul nem közölték, és latin megfelelőjét okleveleinkben később sem találtam. Lehetne spithama minor, de palmus minor nem, mert az tenyeret jelent (ld. 3.34), a spithama szót azonban — mint említettem - okleveles gyakorlatunk mértéknévként nem használta. Az előarasz mértéket a XVI. században leginkább folyadékok mennyiségének, hiányának meghatározására alkalmazták. Jó példa erre — mert egyúttal a két mérték korabeli megkülönböztetését is illusztrálja — Sennyey Ferenc 1554-ben Nádasdy Tamásnak küldött írása: „az boroknak nagy heyak vagyon, kinek egy araz héja, kynek egy eleo araz héja".

14 3.21.1 A királyi arasz (ismétlem: első említése 1354-ben) a királyi mértékrendszer második alapmértéke, s egyúttal etalonja is. Ezt a mértéket kell ugyanis tizenhatszor venni ahhoz, hogy megkapjuk a királyi alapmérték: az öl nagyságát. Ez Werbőczi alapján eléggé közismert. Korábban már láttuk (2.41), hogy Werbőczi nem is az első, aki az arasz-etalont közli, ő már csak átvevő. De sem Werbőczi, sem elődje nem nevezte konkrét nevén ezt a mértéket: spithamának vagy palmus maiornak, vagyis arasznak, hanem csak általánosságban mensurának, vagyis mértéknek. — Vegyük sorra a vonatkozó adatokat. Mátyás az 1471. évi decretuma 31. cikkelyében, a törvény végrehajtása érdekében úgy intézkedett, hogy „ezt a decretumot minden egyes vármegye számára le kell írni és az egyes vármegyék törvénykezésének helyére el kell küldeni; mely is az urak egyes gyűlésénél kéznél legyen."

15 Amikor pedig az 1486. évi ún. nagyobb, s egyben az utolsó decretumát — a magán- és büntetőjogi törvénykönyvét — kiadta, azt a korábbiaktól eltérően „ad perpetuam rei memóriám" tette.

16 Érthető, ha ezt az örök időkre szánt törvényt még inkább közismertté kívánta tenni. Mivel pedig erre az időre a könyvnyomtatás, illetve a nyomtatott könyv már meghonosodott nálunk, kézenfekvő, hogy akár ő maga, akár a környezetéből valaki e törvény sokszorosítására nem a S Bogdán 65