Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)
2. MÉRTÉKEK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY
tében.) Werbőczi ezen arasz-etalon közléséhez vagy odaadta mintának az 1488. évi estimáció egyik példányát a nyomdásznak, vagy maga rajzolta be azt kéziratába. Rajzát készíthette a Mátyás-kori nyomtatványról, de a kancelláriai eredeti hiteles etalonmásolatról is. Bármelyik megoldást választotta, valószínű, hogy az átvétel során több mm-es eltérés keletkezhetett, a királyi arasz nyomtatott etalonja tehát már a Hármaskönyv első kiadásában sem lehetett egészen pontos. A későbbi kiadások azután tovább növelhették ezt a hibát, mint ezt a körülötte keletkezett publikációs vita bizonyítja (ld. 3.21). Ujabb központi intézkedés az 1525. évi országgyűlés 24. törvény cikkelye, de ez nem érinti témánkat, mert kifejezetten a gabona- és bormértékekről: a budai mértékek országos használatáról intézkedik. 101 Következőként e kérdésben János király, illetve az 1527. évi budai országgyűlés törvényének 23. cikkelye rendelkezik, de csak általában: egyazon mértékeket kell használni az egész országban, de elsősorban az űrmértékekre vonatkozik a rendelkezés. 102 Csak részben nevezhető ilyen intézkedésnek Ferdinánd 1557. évi decretumának 7. cikkelye, amely a hadseregellátás szállítási díját mérföldenként szabja meg. 103 Jelentős azonban Rudolf 1588. évi decretumának 16. cikkelye, mert megújítja Zsigmond 1405. évi decretumát: a budai mértékek — így a rőf — országosan kötelező használatát, de ezt már kifejezetten kiterjeszti a falubírákra és a földesurakra is; az ellenőrzést pedig a megyei alispánok feladatává teszi. 104 A központi intézkedésekhez kell sorolnunk az Erdélyt illető rendelkezéseket is. Első közülük I. Mátyás 1489. évi oklevele, amelyik elrendeli, hogy egész Erdélyben csak a szász székek, valamint Brassó város mértékeit — így a rőföt (ulna) — használják a jövőben. 105 Tegyük hozzá: tehát etalonjuk kellett legyen. Második az 1549. évi marosvásárhelyi országgyűlési határozatok 17. cikkelye, amely a kolozsvári mérték — így a rőf (ulna) — kötelező használatát rendeli, kivéve a veder, illetve akó (urna) mértéket, az a szász székeké legyen, az ellenőrzést pedig a hely bíráira bízza, s lényegében ezt ismétlik meg az 1558., 1559., 1577. és az 1578. évi erdélyi országgyűlési határozatok, az utóbbi esetében azzal a változattal, hogy a szászságnál a szebeni köböl, a Partiumban pedig a budai pint használatát rendelik el. 10 6 Etalonnak tehát ez esetekben is kellett lennie. Ezen központi intézkedések mértékegységesítő törekvése azonban csak a királyi rendszeméi — lényegében a földmértékek területén — nevezhető eredményesnek. Itt ugyanis bármely hivatalosnak nevezhető eljárásnál (iktatás, határjárás, becsű stb.) érthetően a hivatalos — tehát királyi — mértéket alkalmaztatták és alkalmazták is. A kereskedelmi mértékekre vonatkozó intézkedések eredménytelenek maradtak. Érthető ez az alkalmazási terület természetéből. Másrészt figyelembe kell venni, hogy csak a XV. századtól kezdve gondoskodtak fokozottabb ellenőrzésről, valamint gondolnunk kell a Mohács utáni szétdarabolt helyzetre és a hadas időkre is. Végezetül néhány összefoglaló szó az etalonokról. A királyi rendszer eredeti etalonját Székesfehérvárott őrizték a királyi kincstárban (ld. 3.29.31). Hiteles másolatai a királyi kancellária levéltárában lehettek, s azzal együtt vándoroltak. A XV. század végétől kezdve ezek szerepét részben átvette a nyomtatott etalon. Hogy a budai rőf etalonját, a többi mértékekével együtt, mikor menekítették el a török elől, nem tudjuk, csak azt, hogy 1591-ben Nagyszombatban őrizték ezeket. 107
