Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)

2. MÉRTÉKEK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY

zás.

98 Ugyanezen évi 2. decretum 6. cikkelye az előbbi rendelkezést megismétli: „a budai súly- és másféle mértékeket és rőföt (ulna) az egész országban meg kell tartani." A mérték „ugyanazon, helyes, igaz és valódi" legyen; azok „amelyek Buda városunkba régóta be vannak hozva és melyeket most megállapítottunk (Ab antiquo inventa sunt, et stabilita habentur de praesenti)". A büntetés itt is az elkobzás. Elmaradt azonban a kivételre és a posztókereskedelemre vonatkozó rendelkezés.

99 E törvényből minket csak a hosszmérték érdekelt. Eszerint tehát a budai rőf lett országosan a hivatalos mérték, de én hozzáteszem: mint kereskedelmi hosszmérték. Az a kijelentés pedig, hogy a régtől használt mérték „stabilita habentur de praesenti", csak annyit jelenthet, hogy a budai rofnek régen meglevő etalonját akkor újra hitelesítették. Nyilvánvaló, hogy Buda város tanácsa őrizte, s nagyon valószínű, hogy e rőf-etalon hitelesített mását valamelyik középületén kifüggesztette: így lett az publikus. Kérdés azonban, hogy Zsigmond miért a budai rőföt tette országos mértékké, amikor királyi rőf is létezett? Több okot sorolhatok. A királyi rőföt a textilművességben, illetve kereskedelemben sosem használták. A kereskedelem, illetve a városok piacterülete, a piacjog és az árumegállítójog kialakulása után már eleve egy-egy városhoz kötötte a kereskedelmi hosszmértéket. így Zsigmondnak sosem használt új mértéket kellett volna a királyi rőf alkalmazásával bevezetni. Másrészt nemcsak a rőfről, hanem valamennyi kereskedelmi mértékről: űrmértékről és súlymértékről van szó. Ezekből nem ismerünk királyit. Következőleg keverni kellett volna a rendszereket. Végezetül: azért választhatták a városi kereskedelmi mértékek közül a budait, mert Buda volt a ,főváros". A budai rőf etalonja tehát a második hivatalos etalon, amelyről tudunk. Az első — ismétlem — a királyi ölnek István-féle etalonja, melyet Székesfehérvárott őriztek, valószínűleg a királyi kincstárban (ld. 3.29.31), hiteles másolati példányát pedig — a XIV. században már bizonyosan — Budán, feltehetően a királyi kancellária levéltárában (ld. 3.21,3.29.3). A harmadik etalont az estimációknak köszönhetjük. Az estimáció ugyanis hivatalos intézkedésnek tekinthető. WerbŐczi Hármaskönyve 133. címének bevezetőjében megállapítja: „Országunk régi és törvényerőre emelkedett szokása szerint becsűnek mondjuk az ingó és ingatlan javak illő értékének bizonyos, megszabott és határozott megállapítását."

100 Ráadásul ezen etalont tartalmazó estimáció törvénymelléklet. Mátyás 1486. évi decretumának — magán- és büntetőjogi törvénykönyvének — 1488. és 1490. évi nyomtatott kiadásaiban közlik azt az estimációt, amely a törvény eredeti szövegében nincs meg. E kiadásban a királyi mértékekről szóló résznél a margóra nyomtatták a királyi arasz etalonját. A királyi arasz tárgyalásánál (ld. 3.21) próbálom majd bebizonyítani, hogy e nyomtatott — s így publikussá lett — arasz-etalont a királyi kancellária levéltárában őrzött eredeti arasz-etalonról vagy esetleg az ugyanott levő királyi öl-etalonról készítették. Werbőczi tehát tulajdonképpen ismételt, amikor Hármaskönyve vonatkozó (I. rész, 133. cím) részénél 1517-ben a margóra nyomatta a királyi arasz etalonját. Ezzel egyúttal pedig véglegesen kodifikálta és még szélesebb körben tette publikussá azt. (Részint a Hármaskönyv nagyobb példányszáma, részint nagyobb jogi súlya követkéz-