Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)
2. MÉRTÉKEK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY
A hazai mérési gyakorlatot röviden így summázhatjuk: a hosszúságmérésnél csupán az útmérés problematikus, módját csak feltételezhetjük: a mérőkötél, mérőkerék alkalmazását. A földmérés mértékegysége általában a művelési ágnak megfelelő; általánosuk azonban a hold és az ekealj. Esetenként, helyi adottságoktól függően több mértékegységet is alkalmaztak. A mérési irányt mindig a célszerűség határozta meg. Megállapították az alkalmazandó mértékrendszert is: szokásos, királyi vagy helyi, kivételesen lehetett kevert is. A mérés pontosságigénye relatív. Nem mértek köztudomású adatokat: bemondták a nagyságot, tanúkra hivatkoztak, vagy a tényleges művelési (szántási) gyakorlat alapján határozták meg a nagyságot. Ha nem mértek, akkor becsültek, tanúk bevonásával, az igazság megtartására fogadalmat téve. Mind a becslést, mind a mérést hites közegek: a királyi és a hiteleshelyi ember — általában földmérésben gyakorlott férfiak -, az érdekeltek, tanúk bevonásával végezték, a manuális munkát általában jobbágyok, kivételesen az érdekelt felek. A földmérés eszköze a mérőkötél: vastagabb, erős, hosszú zsinór. A hivatalos mérőkötél a királyi öl és a királyi hold alapján megállapított hosszúságú eszköz, pecsételt zacskóban küldték a méréshez, s ilyen vonatkozásban mértékegység is lehetett. A kötéllel általában a terület szélességét és hosszúságát mérték, tehát területet mértek. Véghezvitelének többféle konkrét módja is volt, lényegében azonban mindig négyzet-, négyszög-egységet alkottak és azt számolták tovább a dívó földmértékre. Bonyolultabb esetekben helyszínrajzot is készíthettek. Gyakori volt a szélességmérés, amikor a területnek csak a szélességét mérték meg, mert a hosszúsága akkor és ott köztudott volt. A hazai mérési gyakorlat felvázolt képe szó szerint vázlatos. A valóság kétségtelenül sokrétűbb volt. De még így, ezen adathiányos kép alapján is megállapíthatjuk ismét, hogy e korszak embere relatíve korszerű volt. Mért, ahogyan igénye kívánta és ismerete engedte.
