Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)
2. MÉRTÉKEK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY
három tagja nagyságrendben, ami egyúttal a felépülés rendje is: rőf—vég—bála. Ezeknek a viszonyszámai azonban sok tényező hatására jelentősen változóak: így függnek a textília fajtájától, szélességétől, származási helyétől, s még a kortól is. (A viszonyszámokról táblázatba szorított összeállítást nehéz lenne készíteni.) A rőf (ld. 3.30) 56-91 cm között változhatott, átlagosan kb. 65 cm; 1 vég 22—47 rőf lehetett, kb. 16-36 m; 1 bála pedig jobbára 20-28, de 20-50 vég is, így kb. 420-590, illetve 420—1050 m. A kor kereskedője ismerte e viszonyszámokat, a vásárló azonban már többnyire nem, ezért alakult ki az a gyakorlat, hogy ezen értékeket átszámolták a helyi rőfre, még tovább sokasítva a viszonyszámokat. Az épitőmérték felhasználási területe szintén sajátos, rendszere azonban — mely itáliai eredetű — Európa jelentős területén dívott, mértékegységei sem sajátosak, hanem általánosak, szokásosak. Nálunk is országosan használták, s valószínűleg azonos viszonyszámmal. Valószínűleg, mert e rendszernek a hazai gyakorlatból, sajnos csak egy tagját ismerjük, de mind a logika, mind az analógia 18 alapján feltételezhetjük, hogy nálunk is alkalmazták a többit is, csak nem találtunk adatot rá. Az ismert mértékegység a rendszer legnagyobb tagja: a kőművesöl (ld. 3.29.5) 4 budai rőffel egyenlő, így 2,3 m. A rendszernek kisebb tagjai feltehetően a láb és az arasz, esetleg még a hüvelyk. Országosnak ítélhetnénk még a bányamérték-rendszert, de mivel részint helyi vonatkozásból ismerjük — tehát nem állíthatjuk, hogy minden bányánál használták —, részint sajátos a felhasználási területe, azért az utóbbinál tárgyalom (ld. 2.24.4). Földmértékeink közül csak az ekésművelés, így a szántó mértékei alkotnak rendszert; ezek már nem európai, csak hazai rendszerek, de országos érvényűek. A kisebb egység a szokásos hold (ld. 4.27.2), amelynek nagyságát szokásos öllel határozták meg, de nem elvi etalonnal: az oldalak nagysága — mint szorzó és szorzandó — lehetett változó, csak a konkrét nagyság — a szorzat — volt szokásosan egységes, 28 árnak megfelelő, így ez a. legkisebb hold. 120 ilyen hold alkotta a nagyobb egységet, a szokásos ekearját (ld. 4.24.2) — ennek a viszonyszáma tehát megszabott —, s e mértékegység 34 hektáros nagyságával a legkisebb ekealja volt. Országosnak ítélhetnénk még két földmérték-rendszert. Az egyik a bányaföldmérték-rendszer, erre vonatkozólag ld. a bányamérték-rendszernél mondottakat. A másik a felezőrendszer, ennek viszont a felhasználási területe sajátos, ezért ott tárgyalom (ld. 2.24.4). Az országos csoport két mértékfajtája között jelentős a különbség. A hosszmértékeknél több rendszer is alakult, az is európai hatásra, a földmértékeknél csak egy, de az hazai. Konkrét nagyságban is, amit a hosszmérték-rendszerekről általában nem mondhatunk el. 2.24.2 A királyi mértékrendszer természetesen szintén országos, de nemcsak a szokás erejétől, hanem mintegy kötelezően is az. Hivatalos, egyúttal hiteles mértékrendszer. Egységes állandóságot biztosított az idő és a tér függvényeként rendkívül változó, mert a mindenkori adottságokhoz alkalmazkodó mértékvilágban. A királyi hosszmérték-rendszernek 9 tagja volt, vagyis tartalmazta valamennyi természetes típusú mértékegységet. Alapegysége valószínűleg a királyi láb, illetve a királyi öl volt (ld. 2.22.1). Alap-etalonja a királyi öl (ld. 3.29.31), később azonban a
