Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)
2. MÉRTÉKEK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY
ségének csökkenésével: vagyis a területaprózódással (ld. 2.24.4, 4.73). E rendszernél viszont a lebontás nemcsak logikus,hanem számtani törvényt islcövet. Az ekearja—hold kapcsolatáról azonban ez már nem mondható. Kezdjük a további vizsgálatot ismét elvi kérdéssel: minek alapján, hogyan alakítják ki a szükségessé vált kisebb földmérték-egységet? Nyilvánvalóan valamilyen természetes összefüggés alapján és valószínű, hogy a kisebb mérték is a nagyobb mérték kialakulásának törvénye szerint keletkezett. Mindkét mérték alapja a munkaigény, amelyet az időtényező választ: 1 (gazdasági) év, illetőleg 1 nap alatt egységnyi munkaerővel és eszközzel megművelhető terület. Az előbbi az ekealja, az utóbbi a hold. Mivel pedig e két mérték összefüggése — mint mondottam — nem követi sem a számtan, sem az aprózódás törvényét, nem ad támpontot az alakulás sorrendjének megállapítására. E két mérték egyidőben is kialakulhatott, de nincs kizárva az ellenkezője sem. A kialakulás sorrendjének meghatározásában nem segít az sem, ha figyelembe vesszük, hogy a hold — ellentétben az ekealjával — Európa-szerte dívó földmérték, hiszen — a mondottak értelmében — azoktól függetlenül nálunk is kialakulhatott. Párhuzamos fejlődés más mértékeknél is tapasztalható. Végezetül kíséreljük meg figyelembe venni a letelepülés utáni helyzetet. Bár — mint említettem — az első okleveles előfordulás a mérték gyakorlati alkalmazása, tehát léte tekintetében nem perdöntő, mégis az a tény, hogy az ekealja első előfordulását 1055-ből (ld. 4.24), a holdét viszont csak 1113-ból (ld. 4.27) ismerjük, talán mégsem elhanyagolható adat. Az időrendi különbség mintha arra utalna, hogy a hold nem volt ősi mértékünk. És mégsem. Csak arra utalhat, hogy a holdat később kezdtük alkalmazni, ettől azonban már korábban is ismerhettük azt. Egyszerűen arról lehet szó, hogy használatára az új hazában kezdetben nem volt még szükség. Volt elegendő föld, nagy terület juthatott egységnek, s így célszerűbb volt a nagyobb mérték, az ekealja. használata. A kifejtettek alapján tehát, ha nem is állíthatjuk, de nem is tagadhatjuk határozottan azt, hogy már a honfoglalás előtt is ismertük a kisebb földmértéket: az ekealjának bizonyos hányadát meghatározó holdat. Talán még azt a kijelentést is megkockáztathatom, hogy e lehetőség a valószínű. Később más vonatkozásból kapunk még támogató adatot. Az azonban kétségtelen, hogy a hold mint királyi földmérték már az új hazában alakult ki. A mondottak értelmében azonban nemcsak a királyi holdnak, hanem magának a holdnak átvételi lehetőségét is meg kell vizsgálni. A hold a rómaiak szintén munkaigényből kialakult földmértékének később területmértékké (120 X 240 római láb, 25 ár 9 ) változó mértékében gyökerezve, de jelentősen módosulva élt tovább Európa új népei között. A honfoglalás idejében már közkeletű mérték náluk, úgy is mint a telek (mansus, Hufe) kisebb egysége. Nagysága azonban területenként jelentősen különbözött, a VIII—X. században 25—68 ár között változott (ld. 4.27, 4.46). Nincs azonban sehol adat arra vonatkozóan, hogy Karoling eredetű királyi hold létezett volna. 10 A frank birodalom egész területén a „hivatalos" földmérték - egészen a XIII. századig - a Karoling királyi hosszmértékkel, a királyi rúddal (Königsrute) kimért királyi telek (Körügshufe, mansus regalis) volt mint gazdasági üzemegység: 30 X 720 királyi rúd, azaz 21 600 négyzetrúd, vagyis 47,73 hektár. 11 S
