Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)

2. MÉRTÉKEK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY

A különbségek már önmagukban az átvétel szükségessége és lehetősége ellen beszélnek. S tetézzük meg a döntő kérdéssel: ugyan mit is vehettek volna át eleink? A királyi ekealjához hasonló nagyságú (127 hektár) földmértéket ez időben nem később sem igen - használtak Európában. Európa új népeinél, lehet, hogy a római 50 hektáros (200 jugerum) centuria hatására a Hőbe-, Hufe-rendszer terjedt el. S a germán Königshufe a IX—X. században 120 jugerum, vagyis 48 hektár, de Mosel vidékén 160 jugerum, így 84 hektár is volt. Röviden fogalmazva: ez időben Európában a mi telkünkhöz hasonló Hufe volt a legnagyobb földmérték. Csakhogy a mi telkünk, ellentétben a germán Hufe-val, csak közvetve földmérték, elsősorban gazdasági üzemegység (ld. 4.46), az ekealja viszont egyértelműen, kizárólag csak földmérték. A nagyságrend és a rendszer tehát arra utal, hogy a királyi ekealja csak az ősi ekealjának továbbélése lehet, nem pedig átvétel. Mi a helyzet a királyi földmérték-rendszer kisebb egységénél, a királyi holdniYl Nincs tudomásunk arról, hogy a hold ősi földmértékünk lett volna. Elvileg azonban lehetséges. Attól függ, hogy a honfoglalás előtt szükség volt-e az ekealjának hányadát kitevő kisebb mértékre. A válasz keresésénél figyelembe kell venni azt, hogy a hold, mint az ekealja is, típusa, funkciója, s ez időben bizonyosan a gyakorlat szerint is a szántónak, így a földművelő embernek a földmértéke. Következőleg földművelésünk honfoglalás előtti állapota, közelebbről a művelési rendszer és az adott földrajzi lehetőség határozhatja meg a földmérték-egységnek konkrét nagyságát. S ez utóbbi tényezőnek jelentős szerepe van. Ha van elég megművelhető föld — ami egyúttal azt is jelenti, hogy kevés a földművelő ember —, akkor elég a nagyobb mértékegység. Helyesebben fogalmazva: a kisebb területet meghatározó mérték teljesen felesleges, sőt ki sem alakulhat. Ismerni kellene tehát ez időből a művelhető föld és a művelő ember (eszközével együtt), vagyis a munkaerőegység, mint osztandó és osztó viszonyát: milyen hányadost eredményez? E tényezőket azonban nem ismerjük, csak összességében becsülhetjük fel.

8 Ez azonban elégtelen a kérdés megválaszolásához, mé^g tájékozódási igénnyel is. Feltételezhetjük viszont, hogy őseink, részére a félnomád életforma következtében mindig elég művelhető föld lehetett. Következőleg a kisebb földmértékre, a holdra nem volt még szükség. A fentiekből elvileg következik, hogy a földmérték-egységek kialakulási rendje a nagyobb egységtől halad a kisebb felé, a rendszer felépülésében tehát nem szoroz, hanem oszt. Mégpedig az életadta szükséglet szerint: ahogyan az idő előrehaladtával a növekvő lélekszámmal kisebbedik egyesek földterülete. Akkor jelenik meg a kisebb mértékegység, amikor a nagyobbal már rendkívül nehézkes a mérés, a kisebb mértékegység alkalmazása már elkerülhetetlenül szükséges. E megállapítás a jelen problémára konkretizálva annyit jelent, hogy a hold csak akkor alakul ki, amikor az ekealjával már nem boldogulnak. Ez az alakulási mód elfogadhatónak tűnik ugyan, de csak részterületen és csak későbbi adatokkal tudom bizonyítani. A teleknél és a szőlőnél a XIV. századtól kezdődően alkalmazott felező-rendszerű földmértékek alakulása e tételt igazolja: az egyes mértékegységek nagyságrendjének csökkenése (vagyis a kisebb egység megjelenése) párhuzamosan halad az időrenddel, illetőleg a művelhető föld egységnyi mennyi-