Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)
2. MÉRTÉKEK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY
Kérdés marad ez esetben is, mi volt a bajor mérték neve: rúd vagy öl? Az István-féle mérték alapján azt mondhatnánk, hogy öl, de az is lehet, hogy rúd, és a nevet István változtatta meg. Okát a következő kérdés megválaszolása útján ismerhetjük meg. Miért nem a királyi lábnak, hanem a nagyobb egységnek, a királyi ölnek etalonját készíttette el István? Az egyik válasz az lehet,'hogy elkészítette ugyan mindkettőjét, sőt a többi mértékegységet is, de csak az ölről maradt írott forrás. Ha viszont tényleg csak az öl, a legnagyobb egység etalonját hagyományozta, akkor a következőkre gondolhatunk. Éppen azért tette, mert ez a legnagyobb egység, és ebből a kisebbeket osztás útján megállapíthatják. Mégpedig pontosabban, mint a fordított esetben. A kisebb - akár a láb — sokszorozása a gyakorlatban az etalonnak egymás után tevése volt, ez a művelet pedig szükségképpen pontatlan, szűkítheti vagy tágíthatja a nagyobb egység nagyságát; így a 10 királyi láb, vagyis az öl pl. lehetett volna — metrikusan szemléltetve — tevésenként 2—5 mm eltérés esetében 2—5 cm-rel kisebb-nagyobb a ténylegesnél. A nagyobb egységnek kisebbre osztásánál ilyen elcsúszásra nem kerülhetett sor. A másik okot a magyar előzményben kereshetjük. Az ősi, közkeletű hosszmérték: az erdőöl ellen állítván az új királyi mértéket, hogy az mégse legyen egészen idegen, megtartotta, de jelző nélkül az ősi öl nevet. így a névazonosság megkönnyíthette a mérték gyakorlati elterjedését. Az a tény, hogy etalont készíttetett, megkérdezteti azt is, miért tette? Nagyon valószínű, hogy a bajor udvarban is volt ilyen, hisz erről vehették a pontos nagyságot. De lehetséges az is, hogy az ősi erdőölnek — mint hajdan tabunak számító mértéknek - szintén volt etalonja, amelyet az uralkodó őrizhetett. Végezetül, de nem utolsósorban: az öl-etalon segítségével lehetett a királyi földmértéket (ld. később) kimérni, így azt hitelesíteni. Az elmondottak alapján tehát úgy vélem, hogy a királyi hosszmérték-rendszerünk István átvételén keresztül bajor-Karoling eredetű. — E problémakör egyéb kérdéseivel a királyi mértékrendszernél foglalkozom (ld. 2.24.2). Lényegesen nehezebb probléma a királyi földmérték-rendszer eredete. Még kevesebb az adat, bizonytalanabb a következtetés. Logikusnak látszik ugyan: ha a királyi hosszmérték bajor-Karoling — így germán — eredetű, akkor a királyi földmérték-rendszer is az. Csakhogy a két rendszer más, és jelentősen különböző nagyságrendjük is. Tegyük fel először itt is az alapkérdést: szükség volt-e átvételre, amikor — mint láttuk — a honfoglalás előtt már használtunk földmértéket, többet is. Közülük azonban az első századokban bizonyíthatóan királyi mérték csak az ekearja volt. (Következtetésünknél eltekinthetünk attól, hogy ősi hosszmértékünk csak egy, földmértékünk azonban több is volt.) A feltett kérdésre a válasz egyező a hosszmértéknél adott válasszal: nem feltétlenül szükséges. Sőt, a hosszmérték és a földmérték között döntő különbségek voltak. A földmérték - a hosszmértéktől eltérően — nagyon gyakran, a napi életben szinte állandóan használt mérték volt. A földmértékhez nem kapcsolódott olyan misztika és olyan tudat, mint a hosszmértékhez. Végezetül: a földmértéknek — ellentétben a hosszmértékkel — nem is lehetett gyakorlati, szó szerint kézbe vehető és elhozható etalonja, csak elvi.
