Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)
2. MÉRTÉKEK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY
2.1 BEVEZETŐ A mértékkel, méréssel és mérésüggyel — mint már említettem — csak a téma szempontjából foglalkozom. Néhány általános megjegyzést azonban kell tennem. A mérés, a természeti jelenségeknek tárgyilagos megfigyelése, illetve ezeknek mérhető, vagyis számokkal kifejezhető meghatározása, lényegében összehasonlítás. Egy állandó értéknek: a mértékegységnek, vagyis az alapul vett azonos nemű mennyiségnek összehasonlítása a kérdéses mennyiséggel. A tárgyalt mértékek ennyiben egyeznek a maiakkal, különböznek azonban ezektől főleg abban, hogy nem alkotnak korszerű értelemben mértékrendszert. Röviden: e mértékek között más az összefüggés, mint a maiak között. Tágabb értelemben azonban rendszert alkotnak: történeti mértékrendszereket. Az ismertetett mértékeknek egyike sem él már nálunk, utolsóját, a holdat is eltemettük 1970-ben 1 . Valamennyi tehát történeti mérték, méghozzá annyira, hogy napjaink mértékeivel eleddig nem is tudtuk összehasonlítani őket. Ezért a mértékek metrikus adatainak megállapítására törekedtem még akkor is, amikor az eredmény csupán tájékoztató értékű lehetett csak. A feldolgozott valamennyi mérték — mint a történeti mértékek többsége — természeti mérték: a mértékegység nem elvonatkoztatott, számítások útján nyert egység, hanem konkrét természeti tárgy vagy jelenség. Maga a mérés is általában természetes, nem pedig mesterséges folyamat. Jellemző, hogy sok esetben - s főleg kezdetben — megelégedtek a szemmel való méréssel, vagyis a becsléssel. A gyakoriság azonban kialakítja a mérés módszereit, a mérőeszközöket, megteremti a hozzáértést, a szakismeretet, a szükség pedig létrehozza a mérésügyet mint hivatalos feladatot: lényegében a mértékegységek meghatározását, egységesítését és a mérőeszközök ellenőrzését. Mindez természetesen nem sajátosan magyar, hanem e korban általános európai jelenség, a kor természettudományos ismeretéből és társadalmi berendezettségéből következik. Ha azután a fejlődés következtében a régi mértékfajta már nem volt elegendő vagy megfelelő, az ember mindig tudott újat alkotni, és tudott sajátos mértékrendszereket létesíteni. Végezetül megjegyzem, hogy a jelen fejezetben — a források valamilyen összefüggésben való előfordulása esetén — a források ismétlésének, illetőleg felesleges idézésének elkerülése érdekében, lehetőleg a vonatkozó, a részletes kifejtést tartalmazó és a forrásanyagot idéző fejezetrészre utalok. Csak az elkerülhetetlen esetben hivatkozom itt közvetlenül a forrásra. 2 Bogdán 17
