Bölöny József: Magyarország kormányai 1848–1975 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 2. Budapest, 1978)
I. KORMÁNYOK
polgárságának fenntartására tett ígéretére tudott hivatkozni, mint amelynek betartását lehetetlenné tette Kossuth időközben írt levele. Tisza Kálmán 15 évig uralmon levő kormányát Szapáry Gyula gróf kormánya követte. Szapáry csaknem 10 éven át volt tagja az előző kormánynak, annak lemondásáig; az ő utódja pedig a Tisza- és Szapáry-kormány pénzügyminiszterének, Wekerlének az első kormánya lett. Szapáry átvette az általa már csaknem 2 évtizeddel korábban is betöltött belügyi tárca vezetését is, addigi tárcáját, a földművelésügyit pedig Bethlen András grófnak adta át. A Tisza-kormány összes többi tagja változatlanul tagja maradt a Szapáry-kormánynak is. Ugyanígy változatlanul tagja maradt Wekerle Sándor kormányának 1892-ben az előző Szapáry-kormány minden egyes minisztere. A miniszterelnökké kinevezett Wekerle a pénzügyi tárcát is megtartotta, mindössze az addig Szapáry miniszterelnök által vezetett belügyi tárcát töltötte be Hieronymi Károllyal, az üresedésben levő, a király személye körüli miniszterséget pedig az időközben grófi rangra emelt Tisza Lajos kapta. A szabadelvű párti kormányok összetételében gyökeres változást csak Wekerle egyházpolitikai reformok túlnyomó részének elfogadtatása után bekövetkezett bukása és Bánffy Dezső báró képviselőházi elnök kormányalakítása hozott, 1895-ben. Bánffy 16 éves főispánsága alatt erőszakossága miatt „a dobokai basa" melléknevet kapta. 3 évi képviselőházi elnökségére az ellenzék letörése nyomta rá bélyegét, minisztertársait is úgy válogatta meg, hogy ne legyen kénytelen ellenvéleményekkel számolni, ezért nevezték kormányát „szürke kabinetnek". Bánffy kormányában a korábbi kormány tagjai közül csak Fejérváry honvédelmi miniszter, Josipovich horvát miniszter és rövid ideig Festetics Andor földművelésügyi miniszter tartotta meg tárcáját. Pénzügyminisztere az addigi államtitkár, Lukács László lett; belügyminisztere Perczel Dezső, aki Bánffy, mint képviselőházi elnök mellett, a második alelnöki tisztséget töltötte be; igazságügy-minisztere pedig Erdély Sándor, az addigi államtitkár. Kormánya tehát erősen hivatalnokkormány színezetű. Bánffy erőszakos kormányzási eszközeire az ellenzék hasonló fegyverrel válaszolt: igénybe vette vele szemben a parlamenti obstrukció lehetőségét, ezzel a kormányt exlex állapotba hozta s végső soron lemondásra kényszerítette. Döntő mértékben járult hozzá az ellenzék győzelméhez az a magyar parlamentarizmus történetében páratlan eset, hogy Szilágyi Dezső — Bánffy közvetlen utóda a képviselőház elnöki székében — elnöktársaival együtt lemondott, mert nem vállalkoztak az obstrukció megfékezésére a házszabályok megsértésével. Minthogy pedig a képviselőház nem töltötte be helyüket, csaknem 3 hónapon át elnökök nélkül maradt és korelnök elnökletével működött mindaddig, amíg ezzel a kormányt 1899-ben lemondásra nem kényszerítette. A következő kormányt Széli Kálmán — a Wenckheim- és a Tisza Kálmán-kormány egykori pénzügyminisztere — alakította meg, aki Szapáry lemondásakor elhárította a neki már akkor felajánlott miniszterelnökséget. Többségében átvette a Bánffykormány tagjait, csak a belügyi tárcát tartotta meg magának, és az igazságügyit Plósz Sándorral, a kereskedelemügyit Hegedűs Sándorral töltötte be. Az újoncjavaslat miatt kitört újabb obstrukció buktatta meg ötödfél évi kormányzás után. 3 BölÖny 33
