Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
V. A bányászat és a pénzellenőrzés, a bányászati hatáskör csökkenése
A bányaszabadság joga nemcsak a nemeseket, hanem a szabad királyi bányavárosok polgárait is megillette. A bányavárosok polgári magánvállalkozói ennek ellenére szintén urbura beszolgáltatására voltak kötelezve. Ezt rendszerint érchányad formájában teljesítették.374 Az ilyen bányászat szabályozásánál, a bányavárosi privilégiumok dolgában azonban a Magyar Kamara nem látott nehézségeket, mivel a király a szabad királyi városok földesura volt, s ilyen minőségben szabadon intézkedhetett.375 A Magyar Kamara nemcsak az országgyűlési tárgyalásokkal kapcsolatban látta el a bányaregálé ellenőrzését, hanem egyedi esetekben is neki kellett eljárnia, illetve a királyi udvart tájékoztatnia. A bécsi udvar nemcsak általában, hanem egyedi esetekben is erélyesen kívánt fellépni a királyi bányaregálé megsértői ellen. Ezt jogosnak is vélte, mivel a fejedelmi bányamonopólium fejlettebb volt az örökös tartományokban, mint Magyarországon. Az udvar magatartása jól lemérhető a Zágráb megyében található szamobori rézbányák esetében is. A földesúr (az Erdődy család) e bányák után nem szolgáltatta be az urbura-1, és harmincadot sem fizetett a kiszállított réz után. A Magyar Kamara 1588-ban rendelettel szólította fel a tulajdonost a tartozás kifizetésére. Az ügyben a Kamarához intézett királyi rendelet Zsigmond király törvényére (1405. évi II. dekrétum 13. törvénycikk) hivatkozott, mely szerint az urbura beszolgáltatását elmulasztó tulajdonost a bányák elkobzásával kell büntetni.376 A Magyar Kamara a királyi jogügyigazgatóhoz intézett rendeletében véleményt kért az ügyről, mert szerinte Zsigmond király törvényének szigorúságát enyhítette a Miksa-féle 1574. évi 19. törvénycikk. Utóbbi ugyanis az urbura fizetését megtagadó bányatulajdonos ellen nem elkobzást, hanem csak peres eljárást helyezett kilátásba.377 E megjegyzésből jól látható, hogy a Magyar Kamara enyhébben ítélte meg a szamobori urbura-va\ kapcsolatos visszaéléseket, mint a Bécsi Udvari Kamara. A nemesi földbirtokosok és a bányavárosok polgárainak viszonylagos bányaszabadsága csak az érckitermelésre vonatkozott. A kibányászott érc további feldolgozásánál már sokkal erősebben érvényesült a királyi monopólium hatalma. A bányatulajdonos a kitermelt érccel nem rendelkezett szabadon, mert az uralkodók az urbura mellett már a középkorban meghonosították a nemesfémet tartalmazó érc királyi kényszerbeváltását, mégpedig a forgalmi árnál alacsonyabb árszinten. A királyi monopólium csak a ko- hósítási folyamat első fázisát, a nemesfémet tartalmazó érc olvasztását engedte meg a magánvállalkozóknak. A finomítást már kincstári üzemek végezték. A beváltást intéző szervek, a finomítást végző üzemek munkájának irányítása, ellenőrzése szintén nem tartozott a Magyar Kamara hatáskörébe, helyette ezt a bányagrófság, illetve ennek felettes szerve, az Alsó-ausztriai Kamara intézte.378 A Magyar Kamarának csak azt kellett ellenőriznie, hogy a magánvállalkozók eleget tesznek-e az urbura beszolgáltatása mellett a nemesfémet tartalmazó érc, vagy olvasztott nemesfém 374 Pautinyi Oszkár: Nemesfém-monopólium és technológia. A nemesfémek bányászatának és finomításának királyi monopóliuma és a kamarai finomítóművek technológiája Magyarországon és Erdélyben, 1325-1700. In: A Magyar Tudományos Akadémia II. Osztályának Közleményei 26. (1977) 253. 375 1. a 373.. jegyzetnél idézett szakvéleményt. 376 MNL OL E 21 - b - 1588. november 21. - 569 - 255. 377 MNL OL E 15 - 1588. november 28. 378 Paulinyi O.: Nemesfém-monopólium i.m. 256. 96
