Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
IV. A harmincadigazgatás
Az előbb említett szabályozások ellenére a nemesség a gyakorlatban mindinkább úgy értelmezte harmincadmentességét, hogy az nemcsak az allódiális eredetű termékekre, hanem minden általa kivitt vagy behozott árura is vonatkozik. Elsősorban a marhakivitel esetében kívánt magának korlátlan vámmentességet biztosítani.319 Mindez végül is azt hozta magával, hogy az országgyűlésen már nem a rendek, hanem a királyi udvar tűzte napirendre a harmincadvisszaélések ügyét. Az 1638. évi 49. törvénycikk ennek következtében határozottan leszögezte, hogy azokért a majorsági termékekért, amelyeket kereskedés céljára visznek ki az országból, a nemeseknek a rendes és félharmincadot meg kell fizetni. Az 1638. évi 49. törvénycikk ellenére továbbra is sok volt a panasz a nemesi harmincadvisszaélések miatt. E kifogásokat foglalja össze Rauch Dániel nedelicei főhar- mincados 1655. évi emlékiratában.320 Az emlékirat szerint a harmincadok körüli visz- szaéléseknek és kihágásoknak se szeri, se száma. (Egyébként a nemesi visszaélések mellett a jobbágyok, kereskedők, külföldiek csempészéséről is beszél.) A nemesség „majorsági termékek” kivitele ürügyén harmincad lerovása nélkül kereskedik. Olyan nemesek is visznek ki állítólag majorsági eredetű terméke, akiknek egyáltalán nincs majorságuk, s ha van, saját ellátásukra sem elég. Összevásárolt árut szállítanak ki majorsági termék címén. A megyék könnyen adnak vámmentes kivitel engedélyezésére szolgáló igazolást (salvus conductus) a nemeseknek. A legtöbb egyén főleg azért akar címereslevelet szerezni magának, hogy vámfizetés nélkül kereskedhessen. A földesúri számtartók, sáfárok, kulcsárok a jobbágyoknak adnak „salvus conductus”-t, akik ezzel uraik gabonáját szállítják ki. Nagyon sok szekér és marha megy át ily módon vám nélkül a határon.321 A harmincadosok nem mernek fellépni a nemesekkel szemben, mert a megyei törvényszékre citálják őket. Ott sok eredményt a harmincados nem érhet el, mert „pöröse és bírája” is nemes úr. Nem sokat segít ezen az állapoton - Rauch Dániel szerint - az 1638. évi 49. artikulus, mert az nem tisztázza kellő módon, mi az a „propria allodiatura”.322 Valóban, az említett törvénycikk csak azt mondja ki, hogy a majorsági eredetű termék, ha kereskedés végett viszik ki az országból, vámköteles. Arról azonban nem intézkedik, hogyan kell azt a harmincadosnak megállapítani. Véleményünk szerint az említett törvénycikk azért jó volt arra, hogy nagyobb mennyiségű majorsági eredetű termék vámmentes kivitelét megakadályozza. A kisebb mennyiségben szállított áru esetében természetesen nehéz volt ellenőrizni, hogy saját fogyasztásra vagy eladásra viszik-e ki. A saját használatra való vámmentes behozatali lehetőség önmagában is alkalmat adhatott a vámvisszaélésekre. Nagyurak, nagy terjedelmű uradalmak, várak tulajdonosai a „saját használatot” az egész udvartartásra, várnépre igyekeztek kiterjeszteni. 319 1. erre vonatkozólag az MNL OL E 21 - a - 1614. szeptember 26., MNL OL E 15 - 1614. október 1. - No. 1. Cam. aul. jelzetű iratokat, továbbá az MNL OL E 15 - 1630. január 17. - No. 54. jelzetű kamarai javaslatot az országgyűlési királyi propositio céljára. MNL OL E 15 - 1633. március 1. - No. 11. Cam. aul. jelzetű felterjesztés pedig azt mondja, hogy a nemesek nemcsak allódiális eredetű, hanem egyéb összevásárolt terményeket akarnak vámmentesen kiszállítani. 320 Emlékirat a harmincadok állapotáról 1655-ből. i. m. 579-589. 321 uo. 581-582. 322 uo. 579-580. 83
