Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)

VIII. A kamara és az adóigazgatás

igazgatásról szóló részt). A szabad királyi városok és kiváltságolt királyi mezővárosok által fizetett taxa-1 és királyi cenzust, bár adók voltak, inkább a királyi vagy felségjövedelmek közé kell sorolnunk.

A továbbiakban az adóigazgatás ismertetésénél arra igyekszünk rámutatni, hogyan törekedett az uralkodói hatalom az egyes adófajták behajtásánál a királyi jogok erősítésére és a rendi befolyás gyengítésére.

1. A hadiadójellege (Lucrum camerae és subsidium)

A 16. és 17. században szedett hadiadó megtartotta a középkorból örökölt jellegét, amelynek értelmében tulajdonképp két adónemből tevődött össze, mégpedig a kamarahaszna (lucrum camerae) névvel illetett kapuadóból és a rendkívüli hadisegélyből vagy hadiadóból (subsidium, dica, contributio).543 A két adót továbbra is együtt vetették ki az országgyűléseken, tehát a kamarahasznát beleértették az adóba.544 Az utóbbi az adónak rendszerint egyötödét tette ki.

Említettük, hogy a rendek az adómegszavazás jogát továbbra sem engedték ki a kezükből, s politikai eszközként használták fel a királyi hatalommal szemben.545 Ez jól látható a kamarahasznával kapcsolatos magatartásukból is. A kamarahaszna és az adó együttes igénylését az országgyűléseken a rendek úgy értelmezték, hogy a kamarahaszna beolvadt a hadiadóba, és csak azzal együtt vethető ki, s csak rendi hozzájárulással. Az uralkodó és a Magyar Kamara azonban más véleményen volt. A kamarahasznát szigorúan olyan királyi és felségjövedelemnek nyilvánították, amelynek a fizetése évenként, folyamatosan országgyűlési megajánlás nélkül is kötelező. A Habsburg uralkodók így a kamarahasznát továbbra is igyekeztek elkülöníteni a subsidium-tói.

Erre a szembenállásra abban a politikai küzdelemben került sor, amely a Habsburgok és a magyar rendek között alakult ki a pozsonyi országgyűléseken a török uralom korszakában. E politikai küzdelem egyik lényeges jellemzője az volt, hogy a rendek adót csak a sérelmek és jogtalanságok orvoslása ellenében s bizonyos évekre voltak hajlandók az uralkodónak megszavazni. Tették ezt olyan körülmények között is, amikor az adó megszavazása a török elleni harc céljából nélkülözhetetlen s úgyszólván elkerülhetetlen volt. Megtörtént mégis több alkalommal az, hogy az országgyűlés adómegajánlás nélkül oszlott szét. Ilyen esetben lépett fel a bécsi udvar a felségjövedelemnek számító kamarahaszna iránti külön igényével. E folyamatról a továbbiakban részletesebben szólunk.

A rendek a 16. század első felében csak az adóösszeg rendelkezését illetően különítették el a kamarahasznát a subsidium-tó\. Erre főleg akkor került sor, amikor a megszavazott subsidium-ot nem adták át a királynak, hanem maguk szedték be katonaság tartására. így történt ez 1542-ben és 1547-ben is, amikor a két évre megszavazott portánként 2 forintnyi adóból 40 dénárt a Kamarának juttattak kamarahaszna címen,

543 vö. Ember GyAz újkori magyar közigazgatás i. m. 289., 293. Bakács István: A dicalis összeírások. In:

A történeti statisztika forrásai. Szerk. Kovacsics József. Bp. 1957. 51-54.

544 Ember Gy:. Az újkori magyar közigazgatás i. m. 231.

545 uo. 230.

127