Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
VI. A sóbányászat, a sómonopólium, a sógazdasági hatáskör csökkenése
ta 1625-ben a Magyar Kamara, hogy egy Küfl árát 40 dénárra mérsékeljék.452 A Magyar Kamara javaslatát megfogadták Bécsben, és az osztrák só árát a következő években valóban leszállították. Egy Küfl, illetve vasculum só árát 1631-ben 30 dénárban,453 1650-ben 21 krajcárban (körülbelül 35 dénár), 1651-ben 18 krajcárban (körülbelül 28 dénár) rögzítették a királyi rendeletek. Meghagyták ugyanakkor azt is, hogy a kősó vámját fel kell emelni, az ország lakosságát a főtt só használatára kell szoktatni, s a szabad királyi városokban ilyen célból sóházakat kell felállítani. Az egészet azonban fokozatosan kívánták bevezetni, nehogy az országgyűléseken „gravamen” legyen belőle.454 A máramarosi és erdélyi vágott sóra vagy egyszerűen kősóra vonatkozó adatok azt mutatják, hogy annak az ára a termelőhelyen nagyon olcsó volt, s utána a szállítással, illetve a magánkereskedelmi haszonnal, a vámösszeg hozzáadásával emelkedett. A vágott sót darabonként árulták, egy-egy kősó kb. 20-25 fontot nyomott. Máramaroson például 1599-ben, illetve 1601-ben 100 darab kősót (azaz kb. 20-25 fontban értendő mázsát) 3 forintért adtak el.455 Egy kősó tehát 3 dénárba került, mire a királyi Magyar- ország területére megérkezett, már 20-25 dénárra ment fel az ára.456 így is olcsóbb volt, mint az osztrák főtt só. Említettük, hogy 10 fontot nyomó (tehát a kősó súlyának alig felét kitevő) „Salzküfl” ára a 17. század elején néha elérte az 1 forintot, mérsékelt árnak számított a 40 dénár. Az 1604. évi országgyűlésen felháborodást keltett, hogy Basta György, amikor a huszti várat és a máramarosi sóbányákat birtokolta, 1 mázsa (100 font) sót 3 forintért árusított (1 kősó árát tehát kb. 60-70 dénárra emelte). A rendek a magas sóár csökkentését kérték, mert szerintük ilyen árak mellett senki sem fog sót szállítani Magyarországra, hiszen ezt még a szállítás és a harmincad növelni fogja.457 Nyilvánvaló, hogy Basta az osztrák sóárakat akarta keleten is meghonosítani. A kősó mázsáját kedvező esetben 1 forint 30 koronáért is meg lehetett kapni a 17. század első felében,458 bár ennél általában drágább volt. így Basta 3 forintos ára valóban tarthatatlannak minősült. A 17. század második felére a kősó ára is emelkedett. A kamarai tisztviselők a vámként szedett kősó darabját 1655-ben 75 dénárért árusították, tehát körülbelül ugyanolyan áron, mint az osztrák sót (1 kősót 2 Salzküfl-nek számítva).459 Magánforgalomban a kősót ennél valószínűleg olcsóbban is meg lehetett kapni. A kősó használatát az előbb ismertetett árak, azonkívül a só jó minősége miatt nem lehetett megszüntetni a királyi Magyarországon. Még a behozatalt korlátozó intézkedések sem jártak kellő eredménnyel. Az osztrák kamarai sót csak a Vág folyótól nyugatra 452 Takáts SA dunai hajózás i. m. 299-300. 453 MNL OL A 10 - 1631 sine mense et die - No. 6. 454 MNL OL E 21 - b - 1650. október 20. - 603 - 132., 1651. január 12. - 603 - 166. A cupfa salis-1 egész Magyarországon 6 garasért kell árusítani. A kősó vámjának felemelését az 1650. október 20-i rendelet a sóár mérsékléssel együtt rendelte el. 455 Utasítás a rónaszéki sókamara-ispán részére 1591-ből. Közli: ismeretlen. In: Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 5. (1898) 455. A máramarosi sóbányák jövedelme 1551-1552-ben és 1600-1601-ben. (Takáts Sándortól) In: Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 6. (1899) 192-195. 456 MNL OL E 105 - 1 - 183-184. Kimutatás Kubinyi László kamarai tanácsos útiköltségeiről. E kimutatás szerint a kősó darabja akkor 25 dénár volt. 457 MOE X. 568. 1604. február-március országgyűlés. 458 Takáts S.: A dunai hajózás i. m. 302-303. 459 MNL OLE 15 1655. január 9. A kamarai számadásmester jelentéséből. 109
