Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
V. A bányászat és a pénzellenőrzés, a bányászati hatáskör csökkenése
az élelmiszerárak bizonyos rögzítésével biztosítani. Ilyenkor a szükséges pátens kibocsátása előtt szintén a Magyar Kamara véleményét kérték ki. Ilyenre került sor például az 1622. évi országgyűlés előtt is.391 Kétségtelen, hogy a pénz értékének átszámítása körül az ország vidékein nagy különbségek voltak. Erre utal a Magyar Kamara 1625. augusztus 22-i jelentése is, amelyet a pozsonyi sóhivatal újjászervezésével kapcsolatosa a só árának megállapítása végett intézett a Bécsi Udvari Kamarához. Ebben előadta, hogy a só eladási árát nehéz megállapítani Magyarországon, mert a pénz értéke ingadozó. A birodalmi tallér az ország egyik részében (számítási forintban) 1 forint 25 dénárt, másutt 1 forint 50 dénárt, vagy 2 forintot ért. A kisebb magyar pénzeket pedig vagy elfogadták, vagy nem.392 E változatosságra mutatnak a pénz értékének szabályozására kiadott további királyi rendeletek, amelyek főleg a magyar aprópénz állandóan csökkenő értékét jelzik. A végvári katonaság fizetésénél 1623-ban mindenféle tallért 151 dénárban, az aranypénzt pedig nem 310, hanem 250 dénár értékben kellett számítani.393 Az aranypénz (dukát) értékét 1614-ben 2 magyar forintban (200 dénár) szabályozták.394 Az is megtörtént, hogy a Körmöcbányán frissen vert kisebb pénz értéke a forgalomban növekedett.395 Ez valószínűleg azért következhetett be, mert a felső-magyarországi vidékek nem voltak kellőképp ellátva kisebb értékű magyar pénzzel,396 és ezen a területen igen elterjedt a magyar pénznél rosszabb minőségű lengyel pénz használata. A lengyel pénz (garas, félgaras, poltúra) beáramlásával már a 16. századi országgyűléseken gyakran, s meglehetősen ellenséges hangon foglalkoztak. A rendek 1569-ben úgy gondolták, hogy az országban mindinkább elszaporodó rossz lengyel ércpénz ellen a régi áru lerakóhelyek visszaállításával kellene védekezni, ahol a lengyelek áruikat eladnák. Ezzel meg lehetne akadályozni, hogy a lengyelek az országban szerteszét járva pénzüket becsempésszék. Szükségesnek vélték a rendek azt is, hogy meggátolják a nemesfém kivitelét Lengyelországba. A rendek javaslata alapján az 1569. évi 18. törvénycikkely elrendelte, hogy a lengyel határ közelében Kassa, Eperjes, Lőcse, Bártfa és Késmárk régi kiváltságaik alapján továbbra is lerakóhelyeknek, Elomonna, Varanó és Sztropkó pedig ilyen jellegű fiókhelynek minősüljenek. Megerősítette a többi város, mégpedig Pozsony, Sopron, Nagyszombat, Zágráb és Varsad ilyen jellegű kiváltságait is.397 Utóbbiak az osztrák és morva kereskedők részére felállított „loca depositionum” voltak. Az 1574. évi országgyűlés ismét napirendre tűzte a lengyel pénz ügyét. A királyi előterjesztés szerint a lengyel pénz kiszorítására vonatkozó eddigi intézkedések nem 391 MNL OL E 21 - b -1622. május 1. - 591 - 49., 1622. május 6. - 591 - 61. 392 Takáls Sándor: A dunai hajózás a XVI. és XVII. században. Az osztrák főtt só és a só-hajók. In: Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 7. (1900) 300. 393 MNL OL E 21 - a - 1623. december 2. 394 MNL OL E 21 - a - 1624. január 10. 395 MNL OL E 21 - b - 1629. február 15. - 594 - 7. 396 MNL OL E 15 - 1630. január 17. - No. 54. A Magyar Kamara felterjesztése az országgyűlésre szánt királyi javaslatokhoz 5. pont. 397 A lengyel pénzekre általában 1. Huszár Lajos: Habsburg-házi királyok pénzei i.m. 41-44., 51. A lerakóhelyekre 1. MOE V. 180., 264. 1569. év. „Quapropter decretum est, ut vetera ipsa depositionum loca ... in posterum observantur, seundum unius cuiusque loci consuetudinem et privilegia... ” 100
