Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)

A nádor mint helytartó

gért, hanem — miután Bécsben szinte kész helyzetet talált — megnyugodott abban, hogy az anyakirályné vegye át a kormányzást.

86 Titkára, Jeszenszky István sem jelentős politikai feladatok megoldásában segédkezett többé, hanem levelei tanúsága szerint,

87 a nádori bíráskodás alá tartozó perek s a nádor magánügyeinek intézése terén fejtette ki tevékenységét. Maga a nádor több alkalommal tanácsaival szolgált az anyakirálynénak, előkészítette az országgyűlés befejező ülésszakát, irányította, az adózás biztosítása érdekében a nádori konkurzust, és nagy erővel fáradozott azon, hogy csak személyére szóló hercegi címét legidősebb fiára is kiterjesztesse. Károly szíves hangú, udvarias leveleket írt hozzá Barcelonából, majd a Német Birodalomból, de mindig csak arra kérte, hogy tiszte szerint, elsősorban üdvös tanácsaival támogassa az anyakirálynét.

88 Hivatalosan mindamellett s főleg az ország szemében ő volt a locumtenens. Forgách Simon, Rákóczi Lengyelországba menekült tábornoka s a nádor távoli rokona,

89 1711. május 11-én Przemyslből levéllel kereste fel, s mint az ország helytartójától hazajövetele érdekében menlevelet kért tőle: „.. .országunk törvénye szerint penig az haza guberniumja mindaddig Hercegségedre szállott, valamíg Isten ő szent fölsége más új királt az magyar nemzetnek nem rendel".

90 Nedeczky Sándor, kiváló jogász, később Pest megye alispánja s a nádor régi familiárisa 1711. szeptember 26-án Bécsből jelentette neki, hogy többévi bujdosás után hazajött Lengyelországból. Elnézését kérte, hogy még eddig nála mint helytartónál nem jelentkezett, de az udvar és a haditanács parancsa folytán „legislegelőször directe ide kellett gyünnöm, aholott meddig tartóztatnak, Isten tudja".

91 Ez a példa is arra mutat, hogy a magyar nádorhoz s egyben királyi helytartóhoz Bécsen keresztül vezetett az út, s nem megfordítva. A magyar rendek és Esterházy Pál nádor hosszúra nyúlt hivatalviselése alatt sem érték el, hogy a nádor mint királyi helytartó a király független és tág jogkörrel felruházott helyettese legyen. Különösen szembetűnő ez a király nemlétében vagy távollétében előállt helyzetben, amikor mindig színre léptek azok az udvarhoz közel álló, az osztrák központosítást és abszolutizmust képviselő személyek és szervek, akiket a nádorhelytartó fölé helyeztek, a rendi törekvések féken tartása céljából. A nádor ugyanis, királyhűsége, lojalitása, sok egyéni érdekével a Habsburg-házhoz való kötődése ellenére is, általában a magyar rendi álláspontot képviselte, s a rendi előjogok hivatott megőrzőjének tekintette magát. A nádornak hasonló módon való mellőzésére, mintegy központi ellenőrzés alá vonására korábbi példákat is felhozhatunk. 1636-ban a király Regensburgba ment, s helyettesévé Magyarországon is Lipót főherceget tette. Esterházy Miklós nádori jogaira hivatkozva tiltakozott. A válasz az volt, hogy a főherceg nem kormányzás céljából kapta megbízását, hanem csak azért, hogy „hozzá jelentsenek".

92 Wesselényi Ferenc idejében pedig Rottal János egy ideig mint teljhatalmú királyi biztos működött az országban. Megbízatásának jellege ténylegesen a nádor fölé emelte, miközben a központi hatalom akaratát igyekezett végrehajtani a magyar rendekkel szemben.

93