Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)
A nádor mint helytartó
Munkám készítése során nem vállalkozhattam arra, hogy Esterházy Pál helytartói igazságszolgáltatásának gyakorlatát ismertessem. De általánosságban szeretnék foglalkozni azzal a kérdéssel, mi volt a különbség a nádori és a helytartói igazságszolgáltatás között ebben az időben. Rendelkezésünkre áll egy 1655 után, feltehetőleg Szelepcsényi György helytartósága (1671-1681) alatt készült, befejező szakaszai szerint kancelláriai eredetű vagy a kancelláriához közel álló körök felfogását tükröző összefoglalás azokról a tisztségekről, amelyeknek feladata a magyarországi igazságszolgáltatás intézése volt. 94 A szerző állításait a XVI-XVII. századi törvények egész sorával támasztja alá, 95 de ezekből saját korának kívánalmai szerint vonja le a következtetést. A nádori tisztségről múlt időben szól, s megállapítja, hogy a király után ő volt az ország legelső hivatalnoka, 96 az ország legfőbb bírája; tisztségének jellege kettős volt, egyrészt helytartói, másrészt nádori, mint ez az 1485. évi törvénycikkekből is kitűnik. Röviden végigtekintve a helytartóság korszakán Várday Pál esztergomi érsektől Illésházy István nádorságáig, annak a véleményének ad kifejezést, hogy a helytartóság hatásköre Verancsics Antaltól kezdve jelentősen összezsugorodott; ez oklevelekkel igazolható. Az 1542: 28. törvénycikk fejezi ki először a rendeknek azt az óhaját, hogy a nádor nemlétében a király, a rendek szavazata alapján, ama perek intézésére, amelyek a nádor jelenlétében szoktak folyni, alkalmas bírót válasszon; ennek a bírónak helyettese és saját ítélőmestere is lehet. 97 Az így megválasztott bíró a nádori helytartó (propalatinus vagy officiipalatinalis locumtenens), aki egészen a helytartói korszak végéig állandóan működött. A helytartók főpapok voltak, a nádori helytartó viszont mindig világi személy, általában a középnemesség felső rétegéből vagy az arisztokráciából való. Megkívánták tőle a jogban való jártasságot, s hogy a rendek előtt köztiszteletben álljon, s így méltó legyen arra, hogy föléjük helyezzék. A helytartót is, a nádori helytartót is a király nevezte ki, a szerző azonban hangsúlyozza, hogy az országgyűlés hozzájárulása erősítette meg őket tisztükben. 98 Mondanivalóját úgy csoportosítja, hogy a nádori helytartói tisztség jelentősége kidomborodjék. A nádori szék betöltöttségének hat évtizede megtette hatását. Amikor újra főpap-helytartó került az ország élére, keresték a lehetőséget, hogy a nádort (és nem a helytartót) helyettesítő, pótló nádori helytartó minél tágabb hatáskörhöz jusson. A szerző először a királyi helytartó (locumtenens) igazságszolgáltatási feladatait sorolja fel. A helytartó saját titkos vagy házi pecsétje alatt — mint az országnak más rendes bírái — bírói parancsokat küldhet az ítélőmestereknek, a megyéknek, a szabad királyi városoknak s más alsóbb fokú törvényszékeknek. Tarthat ítélőmestert, aki a helytartó nevében és pecsétje alatt, azonban saját aláírásával, ugyancsak bírói parancsokat küldhet az alsóbb fokú bíróságoknak, azonkívül törvényszakok és országgyűlés idején helye van a királyi táblánál. Egyébként a magasabb rangú bírák által hozzá küldött peres ügyekben jár el. A királyi helytartó ezenkívül fellebbezési hatóság is, ahova a megyék, az ítélőmesterek és a királyi tábla ítéleteit küldik fel, a rendes törvényszéki határnapokon, jóváhagyásra vagy kiigazításra. A
