Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)
Az ország közigazgatási felosztása. A nádor területi illetékessége
— Esterházy Pál nádorsága alatt az udvar, az Erdélynek adott diplomákra és a karlócai békére hivatkozva, kitért a döntés elől a Részek hovatartozása ügyében. Az 1712. évi országgyűlés előtt úgy döntöttek, hogy sem Erdély, sem ezek a megyék nem kapnak meghívót, ellenben (a magyar kancellária javaslatára) titkos okmányban leszögezik Magyarországnak a Részekhez való jogát. MOL AI 1711. év, No. 1. 23 Dalmácia puszta névnél egyebet nem jelentett, mivel már a mohácsi vész előtt részben velencei, részben török, később pedig Habsburg fennhatóság alá került. A rendek azonban elvben nem mondtak le róla s nevét a bán címében használták. Horvátország és Szlavónia a török hódoltság következtében kis (északnyugati) területre zsugorodott össze, Szlavónia megmaradt része egybeolvadt Horvátországgal, így 1699-ig, a karlócai békéig a bán hatásköre területileg is csekély volt s később sem gyarapodott. Bónis György-Degré Alajos-Varga Endre: A magyar bírósági szervezet és perjog története. Kézirat. Bp. 1961, 94-97. 24 L. az 1682. évi magyarországi nemesi felkelés szervezésénél. 25 L. az országgyűlésről szóló fejezetben. 26 Bónis-Degré-Varga: i. m. 94-95. 27 L. az adóigazgatásról szóló fejezetben. 28 L. főleg az 1681. évi országgyűlésről szóló részben. 29 L. bővebben az adóigazgatásról szóló részben. 30 Kolosvári Sándor-Óvári Kelemen-Márkus Dezső: Corpus Juris Hungarici, Bp. 1900. 1655: 23, 1681: 40. törvénycikkek. — Megjegyzendő, hogy a XVII. század elején, így pl. az 1608. évi koronázás utáni törvények némelyikében (2, 3, 4. törvénycikk) ugyancsak a törvényben foglalt parancsnak végrehajtását nemcsak a nádorra és a bánra, hanem harmadik személyként a kassai főkapitányra is bízták. 31 A táblázatban levő rövidítések feloldása: Dl — Dunán inneni, DT — Dunántúli, FM — FelsőMagyarország, TI — Tiszán inneni, TT — Tiszántúli. 32 Kolosvári-Óvári-Márkus: i. m. 1613: 8. tc. 33 Szilágyi Sándor: Adalékok Magyarország kapuszám szerinti adózása ismeretéhez a török uralom idejében. Magyar Történelmi Tár, Pest, 1867, 220-226. 34 Uo. 35 MOL N 8 Lad. 53. Prot. 7. 36 A fentebb említett három adókerületre I. az adóügyi fejezetben. 37 Kolosvári-Óvári-Márkus: i. m. 1723: 31. tc. 38 Ember Győző: A Commissariatus Provinciális felállítása Magyarországon 1723-ban. A gróf Klebelsberg Kunó Magyar Történetkutató Intézet Évkönyve. Bp. 1934. 39 Uo. 40 MOL N 8 Lad. 53. Prot. 7. 41 Az ott levő különféle hivatalok.