Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)

Bevezetés

Esterházy Pál a művészeteken kívül tudománnyal, mindenekelőtt a teológia tudományával foglalkozott a legnagyobb elmélyüléssel. 14 munkája közül 11-nek tárgya Szűz Mária, valamint a szeplőtelen fogantatás akkor gyakran elemzett kérdése. írt azonkívül egy latin nyelvű imakönyvet és két munkát a szentek történetéről. 1700-ban jelent meg neve alatt egy más jellegű munka, az Esterházy családnak a messze múltba visszanyúló története (Trophaeum. . . etc.).

21 Végül, de nem utolsósorban emlékezünk meg Esterházy Pál 595 kötetes könyvtáráról. A XVII. század végén pusztán a könyvek számánál fogva a nagy könyvtárak közé tartozott. Tárgyi csoportjai: világi jogi munkák, hazai és külföldi törvénykönyvek; politikai és történeti művek; katonai, főleg a hadiépítkezésre vonatkozó munkák; két könyv a teológiáról és a szentek életéről; botanikával foglalkozó könyvek; egyházjogi munkák és törvénygyűjtemények; görög és főleg római írók művei; csillagászati, matematikai és kémiai munkák; földrajzkönyvek, térképek; európai országokról és Amerikáról szóló topográfiai leírások.

22 Hivatalos és nem hivatalos tevékenységét áttekintve, Esterházy Pál nádor sokoldalúsága, munkabírása nagy elismerést érdemel. Szólnunk kell arról, hogy a dúsgazdag, nagy műveltségű főúr hogyan tekintette át az ország társadalmát az ország első rendi hivatalának élén. Családjában ő volt az első igazi arisztokrata. Annak született, annak nevelték, s eszerint gondolkodott és érzett. A hozzá legközelebb álló réteg a világi arisztokrácia volt. Fivérei magyar grófnőkkel, nővérei magyar grófokkal kötöttek házasságot. Hercegi rangja a magyar arisztokrácia csúcsára emelte. Saját fiai már nem magyar, hanem más nemzetiségű — osztrák, olasz — grófnőket vettek feleségül. Második házasságából való leányának, Teréziának férje Erdödy György gróf volt. Többi leánya vagy korán meghalt, vagy kolostorba vonult. Ő maga egész életében számtalan tanújelét adta katolikus buzgóságának. Emellett azonban a harmincéves háború utáni Európában erősödő laikus irányzat híve volt, a világi tisztségeket mindig világiakkal akarta betölteni, különösen az 1680-as években, amikor az ország új berendezkedése küszöbön állt. A magyar főurakban jobban bízott, mint a főpapokban, bár ezek segítségét sem nélkülözhette. Saját fiai közül három is egyházi pályára lépett, legidősebb fia, Miklós, tinini püspök volt. Közel állt hozzá a köznemesség is, amelyből családja kiemelkedett, különösen annak felsőbb jómódú és tanult rétege. Ezek sorából választotta ki hivatalának tisztségviselőit, ezeknek segítségére támaszkodott az országgyűléseken, bizottságokban, bonyolult feladatok megoldásában. A jórészt protestáns polgársággal szinte ellenségesen állt szemben, hűségükben állandóan kételkedett, a mindenkori ellenség szövetségeseinek tekintette őket. Gazdasági, politikai fejlődésüket nem segítette, sőt fékezte. Azok közé tartozott, akik túlzottnak találták a szabad királyi városok számának növekedését — az 1687: 17. törvénycikk ki is mondta, hogy számukat ne szaporítsák — és a polgárok, kereskedők pénzért való megnemesítését, ami vámmentességüket biztosítja. Kivételek természetesen itt is voltak: ügyes jogászok, tehetséges ügyvédek, különösen Pozsonyban, akiknek szolgálatait igénybe vette. 1689-ben külön feliratot intézett a királyhoz Nagyszombat város ügyében, ahol nemzetenként választják az elöljá-