Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)
Szerepe az országgyűlésen
ta vallás gyakorlatát elvben szabadnak minősítette, ugyanakkor — Felső-Magyarország kivételével — meghatározott, ún. artikuláris helyekhez kötötte. Vas, Sopron, Pozsony, Nyitra, Bars, Zólyom, Túróc, Liptó, Árva, Trencsén, Szepes megyében tarthattak templomot, mindegyik megyében kettőt, s mellette iskolát és paplakot is. Ilyen módon a vallásszabadság csak néhány helyre korlátozódott. Ehhez járult még az ország nyugati részén a földesúri jog vallási téren való érvényesítése. Az uradalmak népe csak a földesúr vallását követhette, ami a protestáns vallásgyakorlat további súlyos megszorításával járt. Felső-Magyarország helyzete ebben a vonatkozásban is kivételes volt. * Az 1681. évi országgyűlés cikkelyeit a nemsokára bekövetkező török háború miatt nem lehetett végrehajtani, s nem lett volna rá mód akkor sem, ha az uralkodóház valamennyivel egyetértett volna. A pápa és az európai államok segítségével vívott háború gyors eredménnyel járt, 1686-ban visszafoglalták Budát, 1687-ben pedig már a déli határon álltak a keresztény seregek. Hozzá lehetett kezdeni a töröktől felszabadított ország új berendezéséhez. Ezt azonban egymástól eltérő módon képzelték a magyarok és az uralkodóház. Kétségtelen, hogy az utóbbi és szövetségesei segítsége nélkül nem lehetett volna kiűzni a törököt, Magyarország pedig viszonylag kis sereggel vett részt a harcokban. Ám az is tagadhatatlan, hogy Magyarország nemcsak a hódoltság 150 éve alatt, hanem a visszafoglaló háborúk idején is mérhetetlenül sokat szenvedett és pusztult. Nem volt abban a helyzetben, hogy terveit és reményeit akkor csak megközelítőleg is valóra válthatta volna. További sorsáról az 1687/1688. évi országgyűlés döntött. Ezen az országgyűlésen a nádorra súlyos és nagymértékben népszerűtlen feladat várt. Magyarország királyválasztó jogának eltörlése és az örökös királyság bevezetése I. Ferdinánd óta titkos, majd egyre nyíltabb terve volt a Habsburg-háznak. I. Lipót megkoronázása idején, 1655-ben apja, III. Ferdinánd országgyűlésen kívül kérdést intézett néhány bizalmas tanácsosához, s véleményüket kérte az örökös királyság megvalósítása ügyében. A megkérdezettek óvatos, de határozott nemmel válaszoltak, közöttük az akkor húsz esztendős Esterházy Pál is. A helyzet azonban 1655 óta, ismert események folytán, sokat változott. Bel- és külpolitikai téren egyaránt megerősödött a Habsburgok hatalma. 1687-ben, amikor az ország legnagyobb részéből már kiűzték a törököt, megnyílt a pozsonyi országgyűlés, amelyet hosszú hónapokon keresztül készítettek elő. A király és a titkos tanács a tárgyalásokra a nádoron kívül több magyar urat is meghívott, hogy elfogadtassa velük a Habsburg-ház elsőszülöttségi fiágának örökös királyságát. Állásfoglalásuk elvi alapjául nem tételes törvények szolgáltak, hanem a természetjog (észjog), mindenekelőtt a század nagy holland tudósának, Hugo Grotiusnak tanai. Ennek értelmében a hódító tetszése szerint adhat törvényt
