Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)
Szerepe az országgyűlésen
a meghódított területnek. A régebbi magyar törvények közül minden vita alkalmával első helyen az 1547: 5. törvénycikkre hivatkoztak. Ennek 5. paragrafusa szerint a karok és rendek kijelentették, hogy nemcsak őfelsége, I. Ferdinánd, hanem örökösei uralmának is örök időkre alávetették magukat. Ez a törvénycikk azonban nem határozta meg az egyéni trónöröklési rendet, a Habsburg-ház tagjai továbbra is csak választás útján szerezhették meg a magyar koronát. Tény, hogy minden alkalommal meg is választották a király elsőszülött fiát, annak elhalálozása esetén pedig az utána következő fmutódot. Az uralkodó ezt a gyakorlatot törvényben is rögzíteni kívánta azért, hogy a Habsburgokkal gyakran elégedetlen magyaroknak ne legyen módjuk más házból való királyt választani. A fiági örökösödésről szóló törvényt szükségesnek látta más bizonyítékokkal is megerősíteni, így II. András Aranybullája ellenállási záradékának eltörlésével, minthogy az ország a király elleni felkeléseit mindig ezzel indokolta. Mindez akkor történt, amikor az ország sem a fenti törvény alapján, sem anélkül nem tudott volna ellenállni. Az összehívandó országgyűlés elkeseredésével, ellenkezésével azonban számolni kellett. A királynak nagy szüksége volt hívei támogatására, közjogi szempontból pedig a nádor hathatós segítségére. A klérus ebben a kérdésben is a király mellett állt. A nádor feladata az volt, hogy meggyőzze az esetleg ellenkező világi főurakat, később pedig velük együtt a köznemességet és a szabad királyi városokat, általában a majdani országgyűlés követeit. A nádor nemcsak a neki tett ígéretek hatása alatt, hanem az ország akkori helyzetének ismeretében sem vállalkozott a királyi óhaj megtagadására. Nemcsak azért, mert a császár segítségével űzték ki ekkor már az ország legnagyobb részéből a törököt. Azért is, mert Magyarország örökös királyságára a Habsburg-dinasztiának nagy szüksége volt. A harminc éves háború után bekövetkezett változások folytán egyre nehezebb volt a maga számára biztosítania a német császári trónt. A birodalom kisebb fejedelemségei éppen az elsőszülöttségi elv érvényesítése folytán több kisebb országgá egyesültek. Az új uralkodók egy része, sőt a jelentős hatalomra jutott francia király is igényt tartott a német császári koronára. A Habsburgházat tulajdonképpen csak a cseh örökös királyság képviselte a birodalomban. Helyzetének biztosítását várhatta attól, ha Magyarországot is örökös királysággá teszi. S erre a török kiűzése folytán el is érkezett az alkalom. Az 1680-as években tehát Magyarország számos nagy akadályba ütközött volna, ha ellenáll. A belső, érzelmi ellenállás azonban megvolt, az uralkodóháznak fölényes helyzetében is meg kellett küzdenie célja eléréséért. I. Lipót 1687. április 7-én közölte először főudvarmesterével, Dietrichstein Ferdinánd herceggel, hogy József fiát Magyarország királyává akarja koronáztatni. A főudvarmesteren kívül még három titkos tanácsossal értekezett (Kinsky, Rosenberg, Stratmann), de ezek mellett jelentős szerepe volt Kollonics Lipót bíboros győri püspöknek is. Az erőteljes fellépést óhajtó Kinsky és a jóval mérsékeltebb Stratmann osztrák kancellár egyaránt az örökös királyság kimondásának tekintették az 1547: 5. törvénycikket, s az ellenállási jog megszüntetését kívánták, továbbá Magyarország új berendezését politikai, közigazgatási, igazságszolgálta-
