Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)
Szerepe az országgyűlésen
A papság Kollonics elmozdításába nem egyezett bele. A világi urak s velük együtt a nádor is a fennálló törvényekre hivatkozva azt hangoztatták, hogy ezeket meg kell erősíteni, de a papság ezt is ellenezte. November l-jén Kollonics magához hívatta a katolikus követeket anélkül, hogy ehhez joga lett volna. A követeket ugyanis csak a nádor és a személynök hívhatta össze. Tudták ezt a követek is, ezért csak néhányan mentek el tájékozódás céljából. Kollonics felszólította őket, hogy a protestánsokkal sem a vallás kérdésében, sem az ő letétele ügyében ne értsenek egyet, inkább segítsék, hogy megmaradjon tisztében; a király különben úgysem fogja elengedni.Orbán István személynökhöz pedig egy kamarai tanácsost küldött kemény üzenettel. Az előző ülésen ugyanis a személynök állítólag azt mondta volna, „eb legyen", aki bele nem egyezik Kollonics elmozdításába. Utóbbi arra törekedett, hogy a személynök távozzék. Az alsótábla tanúkat kért annak bizonyítására, hogy a személynök fenti szavai valóban elhangzottak. Kollonics kijelentette, hogy akár tíz tanút is meg tud nevezni. Eszerint lehetséges, hogy bármit is mondott a személynök, azt nem hivatalosan, hanem csak izgatott magánbeszélgetés közben mondta. A felső tábla főpapjai Kollonics mellé álltak. A két tábla egymásnak szóló üzeneteit minden alkalommal Orbán Pál személynöki ítélőmester, Orbán István öccse közvetítette. Az alsótábla egyik üzenete úgy hangzott, hogy Szelepcsényi György esztergomi érsek helytartói tisztét csupán eltörölni kívánják, megköszönni nem, mivel, erre semmi érdemet sem látnak. Ennek a felsőtáblán történt felolvasása után Szelepcsényi olyan szavakkal illette Orbán Pált, hogy az „majd sírva fakadt". Súlyos szemrehányást kapott az érsektől a nádor is, mintha ő is egyetértett volna a szóban forgó irattal. A nádor röviden tiltakozott, majd felkelt székéből, és a többi főúrral együtt elhagyta az üléstermet. Ez után a nádor is, a személynöki ítélőmester is — mindegyikük saját hites íródeákja útján — megüzente a történteket az alsótáblának. Ott úgy vélekedtek, hogy a nádort és az ítélőmestert ért sérelem egyúttal az ország sérelme is. A kamaraelnök letétele nehéz kérdés volt. A király haladékot kért, míg alkalma nyílik arra, hogy Kollonicsot más, megfelelő tisztségbe helyezhesse. A nádor Gerhard György evangélikus követ útján megüzente az alsótáblának, hogy ehhez körülbelül fél évre lesz szükség, de addig is körülhatárolják a kamaraelnöki teendőket. Kollonics azonban a közbejött háborús események folytán fél évnél jóval tovább maradt hivatalában. A király 1684. május 6-án közölte a magyar kamarával, hogy Kollonicsot elnöki tisztségéből felmentette, s utódjául világi főurat nevezett ki. Az utód Erdődy Kristóf Antal lett, 1681-től kezdve Kollonics helyettese. Ezzel a király végrehajtotta az 1681: 14. törvénycikket, mely kimondja, hogy „az ország kincstárnokává világi embert tegyenek". A kincstárnok szót azonban a rendek többrendbeli kérésére sem használták, mivel a Habsburg-korszak előtti kincstárnok hatásköre más volt, mint a bécsi udvari kamarától hivatalosan nem, de ténylegesen függő magyar kamara elnökéé. Kollonics Lipót néhány év múlva, 1692-ben a bécsi udvari kamara elnöke, címe szerint főigazgatója lett, s ott maradt 1694 elejéig, amikor az uralkodó a titkos tanács élére állította.