Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)

Közvetítő a király és az ország között

Pinnyey János alnádornak volt rokona a Bécsben és Rómában tanult esztergomi kanonok, címzetes püspök Pyber László, aki barátságban és levelezésben is állt Bercsényivel, s többször felkereste táborában őt is, Rákóczit is, engedményeket kért, és egyúttal híreket is közölt velük.

92 A bécsi kormány tudott ezekről a kapcsolatokról, mivel a felkelőkkel való magántárgyalásokat is legtöbbször bejelentették. Nem ez volt az oka, amiért nem bízott teljes mértékben a „hű" magyarokban sem. Nem bízhatott, mivel tudta, hogy a Bécsben épülő abszolutizmus és a magyar rendek érdeke nemcsak a felkelés idején, hanem békében is eltér. Egy Brenner Domokos szepesi prépost nevéhez kapcsolható, 1710-1711. évi, a külföld felvilágosítására készült kiáltvány a „labancság" indítóokait elemezve megállapítja, hogy az ausztriaiak bennük sem bíznak, Bécsben álcázott ellenségnek tekintik őket, s hasonlóan vélekednek róluk a tartományokban is.

93 Emellé állíthatjuk Herberstein grófnak, a haditanács alelnökének gyűlölködő szavait ugyanezzel a kérdéssel kapcsolatban. Amikor a nádori titkár felpanaszolta előtte az Esterházy-birtokok 1705. évi és korábbi pusztulását, és segítségét kérte, a válasz elutasító volt. A nádor csak arra kapott hallgatólagosan engedélyt, hogy a közvetítők útján Bercsényivel próbáljon egyezkedni. Herberstein kijelentette, hogy a Nyugat-Magyarországon élők magukat okolhatják az őket ért károkért, mert tulajdonképpen együttéreznek az ellenséggel: „igen keveset ki köll venni, az kik magok szívekben nem foveálnák az ellenséget".

94 I. József trónralépéséig (1705) a békeközvetítések, beleértve a nádoriakat is, nem jártak eredménnyel. Az új uralkodó kezdetben Savoyai Jenővel együtt abban bízott, hogy Rákóczihoz fűződő korábbi kapcsolatai révén inkább megtalálja majd a hozzá vezető utat. I. Lipót miniszterei, tanácsosai közül sokan háttérbe szorultak, s bár a fiatal király a nádor közvetítő jogkörét nem helyezte hatályon kívül, őt magát ezen a területen mellőzte. 1706 januárjában a Fraknó várában tartózkodó nádor ismét Jeszenszky titkár útján puhatolózott, felmehet-e Bécsbe, s mi okból akarják kizárni a közvetítésből. Jeszenszky Erdődy Ádám alkancellárt, Hunyady László kancelláriai titkárt (korábban nádori hivatalnokot), Rummel bécsi püspököt, Pálffy Jánost és Traun osztrák tartományi marsallt kérdezte meg e tárgyban. Közvetítői jogát mindegyikük elismerte, de zavart válaszaikból kitűnik, hogy a király egyelőre nem szándékozott parancsot küldeni a nádor Bécsbe hívása érdekében.

95 A nádor január 11-én válaszolt: megértette, hogy a király nem kívánja további mellőzését és kizárását, hiszen a nádornak mint a király helyettesének félreállítása

96 magára az uralkodóra is sértő. Ami eddig történt, türelemmel elviseli, s amint az ellenségtől veszélyeztetett utak ismét járhatók lesznek, felmegy Bécsbe.

97 A nádornak ezt a válaszát az alkancellár január 15-én adta át a királynak.

98 A bécsi püspök ismét megnyugtatta a titkárt, hogy a nádor személyét a tárgyalásokból nem akarják kirekeszteni. Amikor Jeszenszky megjegyezte, hogy akadni fognak, akik az erre vonatkozó királyi határozatnak útjába állnak, a püspök nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a király a békét az ország méltóságainak közreműködésével próbálja megvalósítani.

99 A titkár is biztatta a nádort, hogy támaszkodjék jóakaróira, és éljen törvényadta jogával, annál is inkább, mert