Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)

Közvetítő a király és az ország között

vül gyakran volt szükség a nádor közvetítői tevékenységére olyan rendi gyűlések alkalmával, amelyeknek elvi kérdésekben kellett dönteniük, alapvetően fontos kérdésekben, országgyűlésen kívül. Ilyenek voltak gyakran maguk a konkurzusok is, minthogy állandóan foglalkoztak az adózás megfelelőbb módszerének kidolgozásával s az adóügyhöz kapcsolódó egyéb, az egész országot érintő kérdéseket is megtárgyaltak, majd nemegyszer sérelmek formájában az ezekkel kapcsolatos véleményüket is az uralkodó elé terjesztették. De voltak ezen kívül a magyar tanácsnak is olyan, kültagokkal (megyék, városok, bíróságok képviselőivel) kibővített ülései, olykor többhetes ülésszakai, amelyek a nádori közvetítést szükségessé tették. S erre a források alapján nemcsak következtethetünk, hanem minden egyes esetben megtalálhatjuk a felterjesztések szövegében a mediator szót s a nádor mediatori hatáskörének nyomatékos hangsúlyozását. A nádori közvetítésnek igen fontos és nehéz területe volt a király és az ország közötti olyan ellentétek kiegyenlítése, amelyek felkelés, szabadságharc formájában öltöttek testet. Annál is inkább, mert ilyenkor nem az egész ország állt szemben a királlyal, hanem csak egy része, míg a másik rész a király hűségén maradt, s a nádor az utóbbiak élén állt. Ez a körülmény arra vezetett, hogy a felkelők, akár trónfosztottnak nyilvánították a királyt, akár nem, magát a nádort sem tekintették többé nádoruknak, közvetítőjüknek. Ennek ellenére a közvetítés mégis a nádor útján, illetve ha más közvetítőket is igénybe vettek, a nádor útján is folyt. A felkelők rendszerint idegen hatalomnak, a Habsburg-ház ellenségeinek védelme alá helyezkedtek; vagy a török szultán, vagy a francia király, vagy mindkettő pártfogásában reménykedtek. Ilyen módon a nádori közvetítés tágabb, nemcsak birodalmi, hanem európai keretek között ment végbe, és a birodalmi külpolitika függvényévé vált, az idegen hatalommal viselt háború vagy azzal kötendő béke részévé. A külügyek intézése, a hadüzenet és a békekötés azonban királyi jog volt. A nádor közvetítő tevékenységét tehát ezen a területen minden esetben az udvar és a bécsi főhivatalok irányították, elsősorban a haditanács. Nádorsága idejére esett a Thököly-szabadságharc vége és a Rákóczi-szabadságharc. Mindkét alkalommal eleget tett mediatori tisztének, amelyhez ragaszkodott is mint a nádori jogkör el nem vehető részéhez, eredményt elérnie azonban nem sikerült. A felkeléseknek nem a nádori, vagy egyéb közvetítés, hanem mindkét esetben katonai vereség vetett véget. A két szabadságharc között, különösen 1683-tól 1690-ig a nádor I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem és a bécsi udvar közeledését igyekezett saját hatáskörén belül is előmozdítani. KÖZVETÍTÉS THÖKÖLY IMRE ÉS A BÉCSI UDVAR KÖZÖTT 1677-ben Franciaország és Erdély szövetséget kötött I. Lipót ellen, akivel XIV. Lajos akkor hadban állt. A cél Magyarország megsegítése volt. A vállalkozáshoz Erdélynek hadvezért kellett adnia a bujdosókból kialakított sereg élére. Franciaország főleg az anyagi segítséget vállalta magára. A bujdosók vezére a fiatal Thököly 15 Iványi Emma 225