Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)
A nádor szerepe az adóigazgatásban
szagra — a korábbi porciórendszer módosításával —, ez ellen egészen a szabadságharc kitöréséig szívós ellenállás folyt. A rendek továbbra is csak 2 millió forintot voltak hajlandók vállalni úgy, hogy a visszaélések is megszűnjenek. Az első három rend a felemelt adóból nem volt hajlandó a tőle kívánt rész állandó és rendszeres fizetését vállalni. 1698 után az évi adó Viö-od részét fogadták el, s ugyancsak Viö-odot vállaltak a szabad királyi városok is. Az első három rendre eső összeget a nádori reparticiós táblázatokba nem írták be, a király megállapítása szerint nem is fizették. Ellenállásuknak objektív gazdasági okai még további kutatásokat kívánó feltárásra várnak. A városokon és a szegény nemeseken kívül az adó oroszlánrésze a jobbágyságra hárult. A szabad királyi és bányavárosokat a király mint földesúr védelmezte, és termelési érdekekre is hivatkozva számukra mentességet vagy adóenyhítést kívánt, ami ellen az első három rend állandóan tiltakozott. Akiknek pusztulását, nyomorúságát a királytól és nádortól lefelé mindenki hangoztatta, s ennek ellenére elvileg és gyakorlatilag is rajtuk maradt a legtöbb teher, azok a jobbágyok voltak. Ugyanakkor, amikor jövedelemszerzési lehetőségük erősen csökkent. A nádor és a rendek kérték az örökös tartományok azon intézményeinek átültetését, amelyek a rendek helyzetét biztosították és erősítették (országos biztosság, majd ennek pótlására, kompromisszumképpen, a pozsonyi, budai és kassai bizottság). Gyakran hivatkoztak az örökös tartományok adózás szempontjából kedvezőbb helyzetére (de nem Cseh- és Morvaországra). Bécsben viszont megpróbálták a birodalom többi részében alkalmazott és bevált adók egy részét Magyarországon bevezetni, így az accisát, amely tényleges és viszonylag könnyen ellenőrizhető jövedelemforrást vett célba. Gyakran hangoztatták a rendek, hogy a háborús kényszerhelyzetből eredő adókat csak a törökkel való béke megkötéséig vállalják. Ragaszkodtak régi adózási formájukhoz, a nemesi felkeléshez (ami ugyanolyan elavult volt, mint a régi porta-adóalap). Ettől függetlenül nagyobb méretű magyar hadsereg felállítását, ezen belül a parasztoknak felfegyverzését Bécsben veszélyesnek tartották. Bécsben a magyarországi adóbehajtás állandó kudarcának fő okát az adó aránytalan felosztásában látták, a rendek az adó magasra emelt összegére és a sok visszaélésre hivatkoztak. Mindkét állításban sok igazság volt. Fel kell figyelnünk Kollonics Lipótnak a Rákóczi-szabadságharc kitörése előtti néhány évben tanúsított magatartására. Kollonics maga is a rendi világnézet képviselője volt, mégis gyakran a magyar rendekkel szemben vagy azok fölött állt, világképe az övéknél bizonyos mértékben modernebbnek és tágabbnak tetszik. Az 1700-as évek elején azonban több jel mutat arra, hogy a magyarországi adót ő is magasnak találta, a Ministerialis Deputatio elnökeként a bécsi központi hivatalok vezetői és a magyar rendek között állt, s az utóbbiak, a magyar kancelláriával együtt, hozzá fordultak segítségért. < Az Esterházy Pál után következő nádor a megoldatlan és vitás adókérdések egész sorát örökölte. Több évtized telt el, amíg egy részük rendeződött. *
