Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)

A nádor szerepe az adóigazgatásban

a nádori konkurzus. A konkurzus az egyszerű felosztási munka elvégzésén hamarosan túlnőtt, adóügyi vitafórummá vált, országgyűlés elé tartozó kérdésekről is tanácskozott. A legjelentősebb konkurzusok voltak a megalakulással kapcsolatos 1690. évi a „fiókországgyűlés"-nek is nevezett 1696. évi, és a többhónapos adóügyi konferenciát befejező 1698. évi konkurzus. Egyes esetekben, amikor a konkurzust Pozsonyban törvényszékekkel egy időben vagy a törvényszék befejezése után tartották, valóban ott volt az egész „ország". A főhadbiztosság azonban a konkurzus mellett is megtalálta a módját, hogy a nádori repartíciót az 1693-tól saját hatáskörében tartott porciórepartíciók alkalmával megváltoztassa. A kívánt porciók száma különben sem volt fedezhető az évi pénzadóból. Alsó- és Felső-Magyarország között az adófelosztás terén évről évre élesedő harc folyt.

518 Az adófelosztásból rendszeresen kimaradt Erdély és a 13 szepesi város;

519 ezek hivatalosan is a birodalom többi részével adóztak,

520 nem hivatalosan pedig ugyancsak nem az országgal együtt adózott Horvát-SzlavónDalmátország, a Szerémség és az egyéb visszafoglalt területek.

521 A kivetett adó behajtását 1690-ig részben maguk a megyék végezték, tőlük pedig a területileg illetékes kamarák hajtották be a főhadbiztossággal együtt; 1686-tól kezdve maga a főhadbiztosság. 1690 után ismét nagyobb szerepet kaptak a megyék. 1697 első felében az 1696-ban választott három országos biztos volt felelős a behajtásért, azután pedig egészen a Rákóczi-szabadságharc kitöréséig a pozsonyi, budai és kassai bizottság körül kiépült rendi és hadipénztárosi szervezet. Később újból megnőtt a megyék önállósága. A beszedett adót a hadipénztárakon és a főhadbiztosság pénztárán keresztül a bécsi udvari kamara pénztárába kellett eljuttatni. A hadsereg zavartalan ellátása érdekében vállalkozók, bankárok vásárolták fel az élelmiszert és takarmányt, s előlegezték a pénzadót. Az adó befolyásáról töredékes képünk van. A nádor és a rendek a hátralékokat ellenkövetelésekkel tartották egyensúlyban. Az adóalap az egész korszakon keresztül végig az 1647: 36. törvénycikkben meghatározott porta maradt. A gazdasági erőket pontosabban számba vevő 1696. évi összeírást adófelosztásra nem használták, de mindig elővették, ha az ország valamelyik összeírt részéről a valósághoz közelebb álló helyzetképet kívántak kapni. Az ország portáinak számát 1697-ben 8000-ben állapították meg. Többször végeztek portakiigazítást (rektifikációt); a legjelentőssebbet 1702-ben, amihez 1713-ig ragaszkodtak. Az 1701-ben megkezdett új összeírás a szabadságharc kitörése folytán félbemaradt. A Rákóczi-szabadságharc utolsó éveiben és utána az uralkodók a repartíciónak a megyei dikaösszeírások alapján való elkészítését sürgették, eredmény nélkül. A reparticiós táblázatokba bevezetett porció vagy pénzadó 1697-ig fokozatosan emelkedett I-IV2 milliótól 2 millió forintig, a valóságban azonban — a nádor kimutatása szerint — visszaélésszerűen 4-6 millió forintot is beszedtek. Amikor azonban 1696-ban először próbáltak 4 millió forint pénzadót kivetni Magyaror-