Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)
A nádor szerepe az adóigazgatásban
repartíció elkészítése után, 1702. április 24-én a nádor ezt sürgette a magyar kancelláriánál. Eddig, írta, nem volt olyan szilárd felosztási módszer, amelyet az ország közös akarattal elfogadott volna. S ilyet csak akkor találnak, ha az egész országot és a Szent Koronához tartozó valamennyi területet egységes módszerrel összeírják. Erről az új adózási módszerről „ünnepélyes kongresszuson" (értsd: országgyűlésen) kell határozni. Az új összeírás módjára mindjárt javaslatot is tett. 429 A kijelölt összeírókról készített táblázatból kitűnik, hogy a dunántúli, dunáninneni, tiszántúli, tiszáninneni és a Dráván túli részek megyéibe egy nemesi összeírót és egy nemesi helyettest, valamint egy közel fekvő káptalan vagy konvent egy tagját szándékoztak kiküldeni, nem saját megyéjükbe, hanem az országrész egy másik megyéjébe. A jelöltek a középnemesség felső rétegéből való, a megyei és országos közéletben is szerepet vivő, ismert nevű férfiak voltak. 430 Az összeírás irányelveit a kiküldötteknek adott utasítás foglalja össze. Ha a nádor és a rendek az 1689. évi bécsi adókonferencián a parasztság jómódjával próbálták indokolni annak nagyobb adózöképességét, most szemmel láthatólag az volt a törekvésük, hogy állításukat az új összeírás adataival igazolhassák. Az adózókra, minden ingatlanukra, ingóságukra, foglalkozásukra, amely bármely módon hasznot hajthatott számukra, éles fény vetődött. Az összeírási utasítás megközelíti a századvégi urbarialis conscriptiók árnyaltságát és részletességét. Összeírás alá esett volna — ha a munka elkészül — a pusztától kezdve a szabad királyi városig az ország minden helysége, ide értve a visszafoglalt területeket és Horvát-Szlavón-Dalmátországot, továbbá a helységeknek valamennyi nem nemes adóköteles lakosa és a végvári katonaság. Nemesek javainak összeírásáról csak a szőlőkkel kapcsolatos utasításban esett szó. 1696-ban az összeírok az adatok felvételével egyidejűleg kialakították az új portákat is, és meghatározták számukat. Most nem volt más feladatuk, mint a pontos adatszolgáltatás, amelynek alapján később másutt számították volna ki a portákat. A jövendő portákat elsősorban azon az alapon szándékoztak kialakítani, hogy mi jellemző magára a helységre és annak határára (országút, folyó, város, piac közelében fekszik-e, van-e lehetőség kereskedelemre, fém- vagy sóbányászatra, s mennyire termékeny, mire használható a határ). Ha a lakosok állandó lakóhelyükön kívül másutt, más helység határában műveltek földet, ennek is bele kellett volna kerülnie az összeírásba. Figyelmük kiterjedt a szántóföldeken kívül a rétre, erdőre, szőlőre (ami különös értéknek számított), a teljes állatállományra (szarvasmarha, ló, juh, sertés, méh), a legeltetési, faizási, halászati, vadászati lehetőségekre, a serfőző házakra és malmokra. Nem érték be egyszerű felsorolással és számadatokkal. Pontos meghatározást, tüzetes körülírást kértek minden darab földről, minden fajta háziállatról annak érdekében, hogy az ezekből várható jövedelem, haszon — mint adóalap — kimutatható legyen. 431 Az adóalappal és az adófizetés módjával foglalkozik az a királyi nyílt parancs is, amelyet 1702. április végén a magyar kancellária küldött szét az országban. A kancellária, mint igen sokszor, ezúttal is az egyszerű közvetítő szerepét töltötte be, minthogy a pátens a bécsi udvari kamarában készült, s ez a szerv szólította fel a
